Megríkatta a mestereket L.L. Junior

Megríkatta a mestereket L.L. Junior

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 10. 21:23
L.L. Junior Sostar Dukhal című dalával sokak szemébe könnyeket csalt Feng Ya Ou. A Sztárban sztár leszek! versenyzőjét a gyermekét gyászoló rapper készítette fel az 5. élő showra. 
Bors

A közönségben elvegyülve nézte végig L.L. Junior Feng Ya Ou produkcióját, amit az egész stúdió síri csöndben hallgatott végig.

Horváth Tamás versenyzője a rapper egyik 2000-es évekbeli számát, a Sostar Dukhalt, azaz Miért fáj című dalát adta elő, ami sokak szemébe könnyeket csalt.

Junior, és a mesterek lélegzet visszafojtva hallgatták végig a megható produkciót, amit a maximális, 30 pontszámmal jutalmaztak. 

Mint ismeretes augusztus végén, Zuglóban gázolták halálra L.L. Junior hároméves kisfiát, Dávidkát. A helyszínelés hosszú órákon át tartott, s kiderült: az egyik gyalogosátkelő helyen várakoztak többekkel, amikor a gyerek kirántotta magát az anyja, Hopp Csilla kezéből, és szaladni kezdett, a lámpa piros jelzése ellenére.

Dávidkát egy pillanat alatt gázolta halálra az egyébként szabályosan közlekedő autó. A gyermeket először a járókelők igyekeztek újraéleszteni, aztán a mentők két órán át küzdöttek az életéért, de hiába, már nem tudták megmenteni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.