A Szűz jegyében születtem annak az összes jó tulajdonságával – mondja Ladinszky Attila labdarúgó, aki a holland, a belga és a spanyol bajnokságot is megjárta.
– Majdnem húsz évig voltam profi labdarúgó, és soha nem késtem el egyetlen edzésről sem. Az, hogy jól bánok a labdával, már gyerekkoromban kiderült. 11 évesen engedéllyel már ificsapatban, 14 esztendősen pedig felnőttben játszottam nálam tíz évvel idősebbekkel. Mindenki segített, és faragták a hibáimat.
A Szűz jegyűek könnyen beilleszkednek, engem is mindenhol azonnal befogadtak a játékostársak, annyira, hogy mehettem velük bulizni is. Külföldön ez még egyszerűbb volt. Ott irigykedés nincs, és a mai napig szinte királyi módon fogadnak, bármerre járok.
– Amúgy nem szeretek fókuszban lenni, én egyszerű körülmények között nevelkedtem a nyóckerben. Nem keresem a szerepléseket, de a megkereséseket nem utasítom vissza. Rendszerető vagyok, takarítok, főzök, és vacsora közben már el is mosogatok. Jó a kézügyességem.
Amikor Tatabányán játszottam, sokat jártam át a stadion mögötti strandra, ahol a vízilabdásoknak voltak az edzései. Gyakran beszálltam hozzájuk, és ott akartak tartani, mert kézzel is olyan jól bántam a labdával. Lehettem volna vízipólós is.
– A kritikát csak akkor viselem rosszul, ha ellenséges. Világéletemben bohém természetű voltam, az anyagi dolgokkal nem nagyon foglalkoztam. Külföldön sem a pénz miatt maradtam, hanem mert érdekelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.