Kínos: a Spice Girls nem mert egy színpadra állni Adele-lel

Kínos: a Spice Girls nem mert egy színpadra állni Adele-lel

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 11. 15:00
Bors

Igencsak felemásra sikeredett a legendás lánybanda visszatérő turnéja, kezdve azzal, hogy Victoria Beckham nemet mondott, így csak négyen álltak színpadra, ráadásul az egykori Posh Spice állítólag még a családjának is megtiltotta, hogy megnézzék volt énekestársait. Ha ez nem lett volna elég, a technika sem volt kegyes a lányokhoz: volt olyan koncert, ahol a pocsék hangosítás miatt a közönség azt sem tudta, épp melyik szám szól, míg máshol a tömeg okozott gondot a szervezőknek.

Nos, most az egyik tag, Mel C egy újabb kínos részletet árult el: a csapatnak ugyanis az utolsó koncerten esélye lett volna együtt énekelnie Adele-lel, de a lányok leszavazták, mondván: tartottak tőle, hogy az Oscar- és tizenötszörös Grammy-díjas sztár egyszerűen leénekli őket a színpadról - írja a Daily Mail. (Lássuk be, Adele tehetségét ismerve ennek valóban meg volt a kockázata...) Adele egyébként a 2 Become 1-t szerette volna elénekelni a lányokkal.

Adele egyébként gyermekkora óta nagy Spice Girls-rajongó, és már attól is hatalmas extázisba került, hogy együtt bulizhatott a VIP-ben a fűszerlányokkal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.