Már javában ünnepel Erdélyi Mónika és kislánya, Molli. A televíziós otthonának minden szegletében karácsonyi díszek, koszorúk, manók pompáznak, amin az édesanya négy napon keresztül dolgozott.
– Mi mindig, mindent korábban ünnepelünk. A halloween-ra például egy hónapon át készültünk, a karácsonyi láz pedig már november elején utolért minket. Már a fát is felállítottuk, noha egyelőre még csak egy fehér mókus és némi boa van rajta – mondja a Borsnak lelkesen Erdélyi Mónika, aki minden évben más és más színekbe öltözteti a karácsonyfáját.
– Tavaly mézeskalácsos volt, idén pedig a fáradt rózsaszín és a fehér szín fog dominálni. Most nagy bajban is vagyok, mert szeretném, ha a fenyőágakat műhó borítaná, viszont egyelőre nem találtam a célnak megfelelő spray-t – fűzi hozzá az édesanya, aki pitesütő-bajnokságot, és forró csoki-dekoráló versenyt is rendez az otthonában.
– Minket nehéz überelni, mert mindent bevetünk Mollival, hogy a karácsony csodálatos legyen. Habár kétségtelen, szinte egész évben ünnepelünk. A kislányom születésnapjára is hamarosan elkezdtünk készülődni. November 30-án minden karácsonyi díszt leszedünk, és egy napra átrendezzük a házat Harry Potter-hangulatúvá, majd mindent visszaállítunk.
Nem kis meló, de megéri. Nem bírunk betelni a karácsonnyal, nekünk nem elég erre csak a december, novembertől szeretnénk élvezni az ünnepet. Sokaknak fura lehet, de nálunk mindig is így volt, és a jövőben is így lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.