Nem épp hízelgő képet fest volt párja Owen Wilsonról. Varunie Vongsvirates szerint ironikus, hogy míg a színész sorra kapja a különböző apaszerepeket a filmjeiben, eléggé pocsék apának bizonyul. Olyannyira, hogy egyéves, közös lányukat, Lylát még soha nem is látta.
Vongsvirates és Wilson öt évig jártak együtt, de még azelőtt szakítottak, hogy a nő gyermeke megszületett volna. Az apaságot DNS-teszt bizonyítja, így a színész anyagilag támogatja a gyermekét, de az anya elmondása szerint ezt leszámítva egyáltalán nem kíváncsi rá, és még egyetlen alkalommal sem találkozott vele.
A Daily Mail információi szerint Wilson egyébként már a szülésnél sem volt jelen, és a hivatalos papíroknál is azt jelölte be, hogy semmilyen felügyeleti jogra nem tart igényt a lányával kapcsolatban. A színésznek korábbról már van két fia, a nyolcéves Robert és az ötéves Finn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.