A Zanzibar dalára indult be Sebestyén Katjánál a szülés

A Zanzibar dalára indult be Sebestyén Katjánál a szülés

Sztárban sztár
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 22. 08:00
L. P.

Katja az előző részben Terecskei Rita dalát adta elő, de a Sztárban sztár leszek! versenyzője elárulta, hogy már tízenöt évvel ezelőtt is erősen kötődött a Zanzibar énekesnőjének dalához, mikor még csak karao­kézva próbálgatta a tehetségét.

– Számomra a legnagyobb kötődés Terecskei Rita zenéjéhez, hogy a kisfiam éppen a Nem vagyok tökéletes című dala közben döntött úgy, hogy világra jön. 2004 augusztusában utol­só hetes várandósként az újpesti városnapokon karaokéztam és énekeltem a számát. A színpadon állva egyszer csak éreztem, hogy megindult a szülés. Másnap pedig megszületett a fiam, Levente – mesélte a Borsnak az örömteli eseményt Sebestyén Katja.

Az énekesnô azt is elárulta, hogy a Zanzibarnak a házassági mélypontokról mesélő, Szólj már! című számát teljesen át tudta élni, mert eszébe jutott, hogy egy időben ha­-sonló életszakaszon mentek keresztül a férjével. – Szerintem mindenkinek vannak mélypontjai. Nekünk is volt olyan időszak a férjemmel, amikor csak azért könyörögtem, hogy szóljon már, beszéljük meg a problémáinkat. Aztán a lányunk születésével eltűnt ez a szakadék közöttünk, és azóta is boldogan élünk – mondta Katja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.