20 évet letagadhatna Kudlik Júlia

20 évet letagadhatna Kudlik Júlia

Kudlik Júlia
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 16. 04:10
Mindenkit elvarázsolt kedvességével Kudlik Júlia, amikor átvette életműdíját. A legendás műsorvezető hiába múlt el hetven, megjelenése egy elegáns ötvenesét idézi.
Fái

Évek óta visszavonult, ezért semmilyen témában nem nyilatkozik a műsorvezető, aki közel negyven éven át volt a magyar televíziózás emblematikus arca. Még annak kapcsán sem sikerült szóra bírni, hogy néhány napja életműdíjat vehetett át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Ostrom utcai székházában. A szűkkörű rendezvényen a belső dolgozók gyűltek össze, és családtagok, főként a díjazottaké. 

Mindenesként kezdte

Kudlik Júlia 1945. július 14-én született Budapesten. A Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett 1963-ban. Végigjárta a ranglétrát, ugyanis mindenesként kezdte a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, volt ügyelő, és rendezőasszisztens. 1964-ben szerepelt először képernyőn, és még ebben az évben felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolára, és az ELTE-re, magyar-népművelés szakra. 1971-ben szerzett középiskolai magyartanári diplomát. Beszél angolul, spanyolul. 1965-től 1996-ig vezette a Deltát. Legendásan jó barátságot ápolt Antal Imrével, akivel a Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsorban kiváló humorát is megcsillanthatta.

Kudlik Júlia egyedül érkezett a rendezvényre. A be­mondónő mindig is legendásan szép volt, a frizurája, a sminkje hibátlan, a mosolya elbűvölő. A rendezvényen összesúgtak mögötte, hogy bár hetvennégy éves, ez egyáltalán nem látszik rajta. A megjelenése ma is hibátlan. Az alakja fitt, a tartása királynői. A mosolya üdesége, a szeme csillogása ma is olyan, mint negyven éve, amikor kezdte a pályát. Erre csak nagyon kevesen képesek.

A legendás műsorvezetőt a színes televízió feltalálójáról, Goldmark Péter Károlyról elnevezett életműdíjjal Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke tüntette ki. Mellette az európai műsorszórás egyik hazai szaktekintélyét, Kiss­né Akli Máriát is jutalmazták. A díjat 2015 óta, kétévente ítélik oda.

A rendezvényen Karas Monika úgy fogalmazott: „A média szerepe olyan, mint egykor a tűzhelyé: ott van életünk közepében, körülötte gyűlünk össze. Kitörölhetetlen nyomot hagy kultúránkon, identitásunkon, ezért szakmai hatóságként feladatunk, hogy megbecsüljük azokat, akik saját személyiségük nyomaival gazdagítják azt”.

Kudlik Júlia a magyar televíziózás egyik legikonikusabb alakja, műsorain nemzedékek nőttek fel. Közel negyven éven át volt része a tévénézők életének. Imádták bemondónőként, és rajongtak érte, amikor az ismeretterjesztő műsort, a legendás Deltát vezette. De kiválóan ve­zette a Táncdalfesztiválokat, a népzenei vetélkedőket is. Az 1990-es években a Juli Sulival meghonosította a főzős és életmódműsorok műfaját. De olyan közhasznú műsorokat is vezetett, mint az Állatok védelmében, vagy a Gazdit keresünk.

Kudlik Júlia mosolygott, amikor átvette az életműdíjat, ami tulajdonképpen egy érem, és a hozzá járó oklevelet, és virágcsokrot. Láthatóan jólesett neki az elismerés, a figyelmesség.

Kinek jár?

Kinek jár? A Goldmark Péter Károly-díjat 2015 óta adományozhatja az NMHH elnöke olyan szakembereknek, akik a média területén, a műsorszórás és a médiaszolgáltatások fejlődéséért folytattak kimagasló színvonalú tevékenységet, valamint több évtizeden át végeztek kiemelkedő munkát. Az NMHH elnöke a hírközlési szektor kiválóságai számára is alapított kitüntetést: a Magyari Endre-díjat, ezt idén májusban Pados László frekvenciagazdálkodási szakember vehette át – áll az NMHH közleményében.

(Fotók: Sebestyén Gábor)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.