Nagy Ervint sokszor láthatjuk a tévében

Nagy Ervint sokszor láthatjuk a tévében

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 29. 10:00
A színész édesapaként nem engedi, hogy lánya félreérthető helyzetben lássa.
L. P.

Nagy Ervint, a Katona József Színház színművészét sokszor láthatjuk a tévében és a mozivásznon. Bár a mai világ talán lazább felfogású, a színész nem szeretné, ha kislánya megnézné őt filmjeiben. Lola így nem láthatta édesapját A Tanár úr sorozatban, a Kincsemben vagy a Valami Amerika 3-ban sem.

Nagy Ervin most, mint vámpírvadász tűnik fel a Drakulics elvtárs című mozifilmben. Kislányának ezúttal sem engedi meg, hogy  megnézze őt. A Bors érdeklődésére a 43 éves színész meg is indokolta, hogy miért.

– A Kincsemet sem láthatta, amiben szintén olyan helyzetbe kerülök, ami ne­hezen feldolgozható egy kilencéves számára. Enélkül is félt engem mindentől. Hiába már nagyobb csajszi, aggódik értem, és nem szeretném, hogy a látottak miatt esetleg szorongani kezdjen – mesélte Nagy Ervin, majd folytatta – Én olyankor is óvni fogom, amikor más talán már nem tenné, mert azt gondolja, a mai korba belefér az ilyesmi, de én azt szeretném, ha az ő gyermekkora felhőtlen lenne. Majd ha tizenhat éves lesz, akkor megmutatom neki az addigi filmjeimet – fűzte hozzá a színész apuka.

Nagy Ervin bár nem rajong a misztikus, vámpírtörténetekért, mégis magával ragadta legújabb szerepe.

– Bodzsár Márk filmjében nosztalgiával töltött el, hogy a kommunizmusba ágyazzuk a vámpír kém történetét. A film kiindulási pontja, hogy mindenki az örök élet titkát akarja tudni – mesélte nekünk Ervin, aki gondolatban visszarepült a gyermekkorába.

– Én 1976-ban születtem. Kicsiként gyakran néztem orosz háborús filmeket nagyapámmal, akinek a jelvényeit is ma­gamra akasztottam ilyenkor. A Drakulics elvtárs olyan volt számomra, mintha újraélném a gyermekkoromat – folytatta Ervin, akit csütörtöktől ismét a mozivásznon láthatunk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.