Durván megsértették Tápai Szabinát

Durván megsértették Tápai Szabinát

sertés
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 24. 12:30
Egy pillanatra megállt a kés a levegőben, amikor Szijj Norbert azt mondta az egykori kézilabdázó Tápai Szabinának, hogy nem ismeri el, mint sportolót. Az edző sértésnek vette a kijelentését.
Bors

A Fuss, család, fuss! adásai alatt kemény fizikai és szellemi megterhelésnek vannak kitéve a versenyzők. Sokszor elég egyetlen kétértelmű kijelentés ahhoz, hogy valakinél elszakadjon a cérna.

– Már a hét elején feltűnt, hogy a Szijj család a verseny közben mindenre figyel, Palik Lacira, a bíróra, a többi csapat edzőjére, csak éppen arra nem, ami a dolguk lenne: a saját edzőjükre és a futamukra. Hamar kiderült, hogy könnyen meg lehet őket za­varni, úgyhogy részemről tudatos volt egyfajta pszichikai hadviselés főleg azok után, hogy láttuk, Ga­bikával, az én csapatom legújabb tagjával nehezebb dolgunk van, mint ahogy azt az első versenynapon gondoltuk – idézte fel a történéseket a Borsnak Tápai Szabina.

A tét a játékban maradás volt Tápai Szabina családjának, Lő­cziéknek és Szijjéknak, akiket Gelencsér Tímea vett a szárnyai alá. Így a feszültség már ezáltal is megalapozott volt, de ezt to­vább fokozta Szabina lelkesítő és egyben felhergelő beszéde, ami megsértette Szijj Norbit.

Ez a futam azért ment el, mert mi rontottunk, nem azért, mert ők jobbak, ezt a pontot odaadtuk, ne legyen többé ilyen!Majd egy másik futam után: – azt hitte, hogy majd ő, a kis hülye… – harapja el a mondat végét az adásban Tápai Szabina, amivel olyan szinten gyalogolt bele Norbi lelkébe, hogy a sértett fél még órákon át ezen problémázott.

– Sportszerűtlen és ed­zőhőz nem méltó viselkedés volt – jegyezte meg Norbi Szabina felé, aki döbbenten hallgatta, hogy több­éves sportolói tapasztalatát véleményezték. Majd a fiú a versenyt követő estén, Lőcziék kerítésénél szópárbajozott tovább a kétgyermekes édesanyával.

– A másik három edzőtől, akit tényleg sportolónak tartok – csípett oda durván a kopasz fiú. De Szabinát sem kellett félteni, hamar jött a válasz: – Bocsáss meg, te hol sportolsz? Kicsit most megsértettél, ha te az én sportolói karrierembe bele mersz szólni, akkor viszont elég tanulatlan vagy. A Bors azt kérdezte az egykori Év sportolójától, hogy utólag hogyan minősíti az eseményeket.

– Szerdán eldőlt, hogy mi versenyzünk velük a játékban maradásért, és nagyon nem szerettem volna párbajozni egy idegen családdal. Így valóban a pálya szélén kicsit erősebben fogalmaztam, és látványosabban gyúrtam fel a versenyre a fiaimat. Teszem hozzá, hogy az efféle ugratások, odamondogatások a többiekkel, versenyzőkkel és edzőkkel mindennaposak a Fuss, család, fuss! eleje óta, senki nem vette még sértésnek a másiktól. Norbi úgy tűnik, ezt nehezen kezelte. Én szerettem volna megbeszélni, hogy mi is a problémája, bocsánatot is kértem tőle kamerák előtt és azokon kívül is, ha megbántottam, de ahelyett, hogy rendeztük volna a dolgot, az hangzott el, amit a nézők is láthatnak majd – mesélte Szabina, akit az adásban hagyott faképnél Norbi, és a vitát nem megbeszélve inkább hátat fordított a kézisnek.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.