L.L. Junior egykori feleségét, Dávid anyját többször is támogatni kellett

L.L. Junior egykori feleségét, Dávid anyját többször is támogatni kellett

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 06. 14:29
Bors

L.L. Junior hét évig élt együtt egykori feleségével, Hopp Csillával, akivel két gyönyörű gyermeket neveltek. Elsőszülött fiuk, Lacika 2013-ban, a kisebbik, Dávidka pedig 2015 szeptemberében jött a világra. Noha a szülők nem sokkal a családbővítés után elváltak, utódaikat mégis példaértékűen, közösen nevelték. A tragédia óta Junior és volt párja, Csilla között nagyon elmérgesedett a helyzet, a zenész az anyát okolja közös gyermekük halááért. Az eddigi információk szerint az édesanya gyermekeivel kézen fogva sétált, de Dávidka váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából, és kiszaladt a zebrára. Csillának széket kellett hozni, nem bírta a részvétnyilvánításokat, többször megszédült, támogatni kellett. 

***

Csilla korábban nyílt levélben szólalt meg először a tragédia óta, ami itt olvasható

L.L. Junior másik kisfia, Lacika ott volt a balesetkor. Szívszaggató, amit akkor mondott, amikor megtudta, hol van a kistestvére.

A Bors otthonában kereste fel az idős férfit, aki elgázolta az énekes fiát. Minderről itt olvashat.

A magyar hírességek egy emberként gyászolják az énekes kisfiát. Összeállításunkat ide kattintva olvashatják el.

Ha ide kattint, megtudhatja, mit mondott a tragédiáról az elsőként nyilatkozó L.L. Junior apósa

L.L. Junior e szavakkal erősítette meg a tragédia hírét: “A hír igaz, felszállt a mennybe a kisangyalom”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.