Úgy tűnik, hogy Kylie Jenner nagyon rátalált a Playboyra, és teljesen ráhangolódott a nyuszis magazin stílusára. A szupermodellt korábban nem izgatta, hogy kikerüljön az újság címlapjára, most azonban egy olyan ajánlatot kapott, aminek nem tudott ellenállni: ugyanis teljes kreatív kontrollal rendelkezett a fotók felett. Ő dönthette el, milyen képek készüljenek és mi jelenjen meg. Már korábban is láthattunk egy fotót a Playboynak készült sorozatból, amin teljesen pucérra vetkőzött, most pedig egy másik is nyilvánosságra került, amin Jenner szó szerint nyuszilánnyá vált - ugyanis egy arany nyuszifüles fejdíszt aggatott magára.
Ãgy tűnik, hogy Kylie Jenner nagyon rátalált a Playboyra, és teljesen ráhangolódott a nyuszis magazin stÃlusára. A szupermodellt korábban nem izgatta, hogy kikerüljön az újság cÃmlapjára, most azonban egy olyan ajánlatot kapott, aminek nem tudott ellenállni: ugyanis teljes kreatÃv kontrollal rendelkezett a fotók felett. Å dönthette el, milyen képek készüljenek és mi jelenjen meg. Már korábban is láthattunk egy fotót a Playboynak készült sorozatból, amin teljesen pucérra vetkÅzött, most pedig egy másik is nyilvánosságra került, amin Jenner szó szerint nyuszilánnyá vált - ugyanis egy arany nyuszifüles fejdÃszt aggatott magára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.