Ázsia Expressz: Új párja ki nem állhatta Hódi Pamelát

Ázsia Expressz: Új párja ki nem állhatta Hódi Pamelát

Hódi Pamela
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 09. 10:00
Fái

Az TV2 Ázsia Expressz 2 kalandreality első két kieső párosa Pamela és Zsófi volt. Az idei új szabály értelmében azonban egyikük visszatérhet a második hét kieső párosának egyik tagjával. Hódi Pamela a harmadik héttől folytatja a játékot Bereczki Krisztiánnal, aki kezdetben frászt kapott tőle. A nem várt fordulattal a játékosok a hétfői adásban szembesülnek majd. 

– Nekem Pamela stílusa túl sok – mondja Krisz a Borsnak. – Ellenszenves, hogy nagyszájú, próbál a középpontban lenni. Zsófi szóhoz sem jutott mellette. Ez volt, ami miatt már a játék elején azt mondtam, ő a legkevésbé szimpatikus versenyző. Ez később pozitív irányba változott, de ha akkor tudom, hogy vele leszek, inkább nem folytatom a játékot.

De ezt Krisz nem tudta előre, így folytatta.

– Beletörődtem. Visszasírtam Kornélt.

A két testépítő közt nem volt vita abból, hogy Kornél megy haza.

– Mindkét sípcsontja szilánkosra tört, neki nehéz sokat sétálni. Hogy ő ment haza, egyértelmű volt. De, amikor megláttam Pamelát, visszacsináltam volna.

Kriszt a barátnője támogatta abban, hogy elmenjen Ázsiába, miközben persze féltette. De így legalább féltékenységre sem volt oka. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.