Volt anyósánál nyaral Novodomszky Éva

Volt anyósánál nyaral Novodomszky Éva

Novodomszky Éva
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 12. 05:00
Novodomszky Éva azon szerencsés édesanyák közé tartozik, akik a válás után is számíthatnak anyósuk segítségére. A szicíliai nagyi ugyanolyan szeretettel látja vendégül unokáit, mint fia volt feleségét.
L. P.

Egyedülálló édesanyaként nem könnyű a munka és a magánélet között egyensúlyozni, de Éva megtalálta azt a műsort, amelynek stábja maximálisan alkalmazkodik hozzá.

– Hét éve vagyok a Duna Televízió Család-barát magazinjánál. Teljességgel kielégít, mert minden  egyes nap másról szól. Szeretem, hogy sok olyan téma szerepel benne, amit anyaként hasznosítani tudok, és mindig új információkhoz jutok akár egészség­ügyi témákban is – mondja a műsorvezető.

– Ez valóban családbarát műsor, mert figyelembe veszik, hogy családos nő vagyok, így mindig meg tudom oldani, hogy a fiaimat elvigyem az is­kolába, és ha délután nem is tudok értük menni, együtt tudok velük készülni a következő iskolai napra.

De még javában tart a nyár. A műsorvezető jelenleg Szicíliában piheni ki a munka fáradalmait fiaival. Az anyósánál laknak, akivel a válás után is jó kapcsolatot ápol. Mint ismert, a csinos Éva és jóképű olasz férje tavaly nyáron jelentették be, hogy nem tudták megmenteni 2003 óta tartó kapcsolatukat. De a viszonyuk továbbra is baráti maradt, olyannyira, hogy sokszor szerveznek közös programot a gyerekekkel, és a dél-olasz család is ragaszkodik unokáik magyar édesanyjához.

– Imádom a vízpartot, a tengert és a természetet. Fő a nyugalom és a csend, hogy kiszakadjak a zajos, nyüzsgős életemből. Amikor feltöltődésre vágyom, barátokkal vagy csak magamban, akkor mindig van segítségem. Nagyon jó kapcsolatot ápolok a nagyszülőkkel. Most is itt vagyunk náluk Szicíliában. A sulikezdés előtt általában elszökünk a gyerekekkel egy vagy két hétre az olasz vidékre, és szeptember elsejére utazunk vissza, hogy kezdődhessenek a dolgos hétköznapok – osztotta meg a Borssal Éva.

Szükség is van az anyai figyelemre, mivel nagyobbik fia, Cristiano már vérbeli kamasz.

– Szerencsés vagyok, mert jó gyerekek, főleg Cristiano, ő októberben lesz tizenöt éves. Hiába kamasz, őszintén megosztja velem a problémáit. Ha azonnal nem is, de egy kis idő elteltével biztosan meg tudunk beszélni mindent. A kommunikáció a legfontosabb a munkámban és a gyermeknevelésben is.

– Bár Marco fiam kilencéves, sokkal szenvedélyesebben kommunikál és reagál mindenre, vele valószínűleg majd a tinédzserkor is nagyobb kihívás lesz. Nem vagyok szigorú anya, igyekszem következetes lenni, de nem szeretem a magyarázat nélküli tiltást. Jobb, ha meg tudjuk beszélni a dolgokat – magyarázza a tévés, akit már több mint két évtizede ismerhetnek a nézők.

– Szerencsés embernek mondhatom magam, hisz voltam már híradós, dolgoztam szórakoztató, külpolitikai műsorban, minden témában sikerült helytállnom, de igazán a Család-barát magazinban találtam meg önmagam. Minden témát felölel, úgyhogy nem unatkozom. Ha a srácokat elhoztam a suliból, és tanultunk, vacsiztunk együtt, ami nálunk „kötelező” családi program, utána  még felkészülök a következő napra. Ilyenkor jobban beleásom magam a témákba, és eldöntöm, hogy egy öt- vagy hatperces beszélgetést honnan hova szeretnék vezetni – mondta a televíziós.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.