Tízezer ember ünnepelt Mága Zoltánnal a Szent István-bazilika előtt

Tízezer ember ünnepelt Mága Zoltánnal a Szent István-bazilika előtt

ünnep
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 27. 13:14
Hatalmas sikerrel folytatódott Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész 100 templomi jótékonysági koncertsorozata.
Bors

A gálakoncerten színpadra lépett többek között. Sümegi Eszter, Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház érdemes és kiváló művésze, Szakcsi-Lakatos Béla, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki a Schindler listája című film betétdalát adta elő. Felcsendült Erkel Ferenc: Bánk Bán operájából a Hazám, hazám című mű Boncsér Gergely, operaénekes elődásában. Feke Pál musicalszínész és énekes a legendás István a király rockoperából adott elő részletet. Mága Zoltán a 100 Templomi jótékonysági koncertsorozat díszelőadásával ismét bebizonyította, milyen ereje van az összefogásnak, több ezer ember szerte a világból hogyan tud a zene által összekapcsolódni és olyan energiákat megmozdítani, amely cselekvésre ösztönöz.

“Az épület névadóját, Szent István királyt és az államalapítást is ünnepeltük augusztus 20-án, így mindenek előtt, hadd köszöntsem hazánkat: Isten éltessen, Magyarország!” – mondta Mága Zoltán, Budapest díszpolgára köszöntőjében. Kiemelte, hogy jótékonysági koncertjének ünnepi hangversenye azt a nemzeti egységet és összetartozást példázza, amelyet a Kárpát-medencében másodjára útjára indított legnagyobb karitatív koncertsorozata is képvisel. Az este megható pillanataként Kozma Imre Atya, a Máltai Szeretetszolgálat Alapítójától és a hegedűművésztől a határon túlról érkező és magyarországi gyermekek jelképesen átvették azt az adományt, amelyet iskolakezdés előtt immár hagyományosan minden évben nyújt Mága Zoltán 1000 rászoruló gyermek számára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.