Fellépés alatt jött rá Jolly: mégsem akar elválni Suzytól

Fellépés alatt jött rá Jolly: mégsem akar elválni Suzytól

Suzy
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 24. 10:35
Van remény!
Bors

Úgy tűnik, ismét együtt a mulatós sztárpár: noha hónapokkal ezelőtt külön költözött Jolly és Suzy, valamint már a válás is a küszöbön volt - sőt, Jollynak barátnője is akadt a külön töltött hónapok alatt - a pár rájött: akarnak adni maguknak, egymásnak még egy esélyt.

"Eddig is nagyon nehéz volt a fellépéseken a szerelmes duetteket előadni ebben a helyzetben. Pár hete azonban az egyik dalnál Suzy úgy nézett rám, hogy elgyengültem. Beláttam, ő az igazi" - mesélte a Blikknek Jolly, aki szerint az okozta a majdnem válást, hogy az elmúlt 13 évben túl sokat voltak együtt. "Mindkettőnknek voltak sérelmei, amik halmozódtak. Elkerülhetetlen volt a robbanás, de kellett ez a külön töltött négy hónap, mert nem volt olyan nap, hogy Suzy vagy a kislányunk, Zsuzsika ne jutott volna az eszembe."

Suzy örömmel fogadta, hogy férje újra úgy tekint rá, mint régen - így újra egy párt alkotnak: "Nőként olyan traumának éltem meg Jolly elköltözését, mintha meghalt volna egy szerettem, de örülök, hogy újra együtt vagyunk. Szeretem Jollyt, és ha egy fájdalmas szakítás kellett is hozzá, kiderült, ő is szeret engem."

Valami azonban változik: mivel rossz emlékek kötik őket ahhoz a házhoz, ahol eddig éltek - és ahol szakítottak - eladják eddigi otthonukat, és új helyre költöznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.