Celeb

Kulcsár Edina a fia miatt dolgozik

Bors

Létrehozva: 2019.07.16.

Kulcsár Edina végigdolgozza a fesztiválszezont, tíz hónapos kisbabájára addig a nagyszülők vigyáznak. Teszi ezt azért, hogy később még többet lehessen a fia mellett.

Forrás: Purger Tamás

Pörgős heteken van túl Kulcsár Edina, és még mindig messze a pihenés. A fiatal anyuka az utóbbi években szépségkirálynőként, műsorvezetőként és üzletasszonyként is helytállt, miközben tavaly az anyaság örömeit is megismerhette, ugyanis megszületett első gyermeke, Medox.

– Sok munkát vállalok, néha magam sem tudom elképzelni, hogy lesz elég huszonnégy óra mindarra, amit elterveztem. Igyek­szem a lehető legtöbb időt Medoxszal tölteni, de azt is szeretném, ha a vállalkozásom pár év múlva olyan fix bevételi forrásom lenne, ami nélkülem is működik. Így a fiam legfontosabb éveiben is ott tudok majd lenni mellette – mesélte Edina, aki most nyitja meg második üzlethelyiségét, sőt az ország legnagyobb fesztiváljaira is ellátogat párjával, Csutival, hogy hajfonatszalonját népszerűsítse. Amíg a szép anyuka dolgozik, addig a kis Medoxra a nagyszülők vi­gyáznak.

– Rengeteg segítséget kapunk az édesanyáinktól és a dédnagymamámtól. Persze, ahová lehet, magammal viszem a fiam, most is itt van velem az irodában. De azzal sincs baj, ha mással van a családból. Anyukám 18 évesen szült, sokat vi­gyáztak rám a dédimék, ezért is jó, ha Medox néha a nagyszüleivel van, hiszen ez a fajta kötődés ugyanolyan fontos, mintha a szüleihez kötődne – vélekedett.

Ezeket a pillanatokat Edina közösségi oldalain is a legnagyobb őszinteséggel mutatja meg követőtábo­rának.

– A közel félmillió ember között nyilvánvalóan akadnak olyanok, akik nem szeretnek. Természetesen néha én is kapok negatív kommenteket, de nem célom megnevelni bárkit is. Véleményvezérként nyilvánvalóan hangot kell adnom számomra fontos és értékes témákban. Mindent lehet, kritizálni is, de csak kulturáltan. Az építő kritikákat persze szívesen fogadom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap