Keresztény rappert lopott meg Katy Perry, most jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia

Keresztény rappert lopott meg Katy Perry, most jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia

szerzői jog
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 30. 18:00
<p>Bíróság marasztalta el az énekesnőt.</p>
Bors

Foghatja a fejét az énekesnő, ugyanis hiába igyekeztek az ügyvédek elhitetni, hogy nem tettek semmi rosszat, a bíróság hétfőn pontot tett egy évek óta húzódó szerzői jogi vita végére, és kimondta: Perryék bizony lopták az énekesnő Dark Horse című dalának zenei alapját.

Katy Perryt egy Flame névre hallgató keresztény rap előadó perelte be még jó pár éve, aki szerint az ő 2008-as Joyful Noise című száma egy az egyben ugyanaz, mint az öt évvel később megjelent, jelenleg 2,6 milliárd YouTube-megtekintésnél járó Dark Horse. Perry ügyvédei azzal védekeztek: olyan minimális zeneiség van az alapban, hogy gyakorlatilag nem lehet lopásról beszélni, szimplán zenei alapelemekről, amikből mindenki építkezik.

A Los Angeles-i bíróság azonban másképp ítélte meg a helyzetet, aminek következtében az énekesnőnek valószínűleg igen komoly kártérítést kell majd fizetnie. Hogy pontosan mennyit, azt majd később határozzák meg, bár a nagyságrendet lehet sejteni. Robin Thicke és Pharrell Williams tavaly 5 millió dollárt fizetett ki Marvin Gaye örököseinek, miután kiderült: lopták slágerük, a Blurred Lines zenei alapját - írja a Page Six.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.