Elvált, de így is a leggazdagabb maradt Bezos

Elvált, de így is a leggazdagabb maradt Bezos

elvált
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 07. 14:30
Bors

Lezárult Jeff és MacKenzie Bezos válópere, a bíróság véglegesítette a megállapodásukat, melynek értelmében az Amazon alapítójának 38 milliárd amerikai dollárjába (110 billió forint) kerül, hogy 25 évnyi házasság után életét külön utakon folytatja nejétől.

A bírói döntés értelmében az asszony megkapja a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata, az Amazon részvényeinek négy százalékát. A volt férj, ugyanakkor megőrzi a cégben tizenkét százalékos részesedését és továbbra is a világ leggazdagabb embere marad. Részesedésének értéke 114,8 milliárd dollár. Ezen felül az asszony átadja volt férjének a Blue Origin űrvállalatban, valamint a The Washington Post című lapban birtokolt részesedését.

Az asszony májusban azt közölte, hogy csatlakozik a Giving Pledge nevű kezdeményezéshez, amelyben gazdag emberek vállalják, hogy vagyonuk felét jótékony célokra ajánlják fel. A kampányt 2010-ben olyan közismert amerikai milliárdosok indították, mint Warren Buffett, valamint Bill és Melinda Gates.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.