A dal szellemi atyja, Heincz Gábor „Biga” hiánypótlónak találta a könnyűzenei palettán az ünneplős slágereket, így Stevie Wonder Happy Birthday, valamint az Alma együttes Ma van a szülinapom című nótája után szabadon megálmodta és létrehozta a fiatalok bulihimnuszát, a Koccintóst, amiben még Charlie bácsit is megemlíti a zenész.
– Jó barátommal, Bencze Attilával, a Sláger TV programigazgatójával beszélgettem, amikor a fejembe ötlött a gondolat, hogy bulihimnuszt fogok írni. Úgy vettem észre ugyanis, hogy a már jól bejáratott slágereken, úgy mint Stevie Wonder Happy Birthday című dala és az Alma együttes Ma van a szülinapom című számán kívül nem igazán van olyan nóta, amit szülinapkor, névnapkor, eljegyzéskor, leány- vagy legénybúcsúkor hallgathatnának az emberek – kezdi lapunknak Heincz Gábor „Biga”, akinek Varga Viktorral és DR BRS-sel közös legújabb szerzeményét több mint 800 ezren hallgatták meg az elmúlt két hétben.
– Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ekkora sikert fog aratni a Koccintós, már csak azért sem, mert általában amiről azt gondolom, hogy hatalmasat fog szólni, azt a kutya nem hallgatja – jegyzi meg nevetve az énekes, akinek ezúttal viszont bejött a megérzése, noha így is akad, akik komment formájában, nyomdafestéket nem tűrően fejezték ki a nemtetszésüket.
– Nem szeretem a zenei rasszizmust, de elfogadom, hogy vannak kritizálók. Bevallom, a kommenteket is el szoktam olvasni, mert érdekel az emberek véleménye, a meglátása, de már helyén tudom kezelni a kéretlen üzeneteket – fűzi hozzá Biga, aki mindössze két nap alatt írta meg a partihimnuszt, amiben a Liszt Ferenc-díjas énekestől, Charlie-tól is idézett pár sort.
– Koccintás révén sokszor visszatér a szövegben, hogy mikor és éppen mire iszunk, így Charlie kultikus dalából, a Jég dupla whiskyvel című számból is idéztünk, amire legnagyobb örömünkre a zeneszerző Horváth Attila is az áldását adta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.