Rubint Réka és Schobert Norbi pünkösdi király volt a Borsban

Tizennyolc év után is kéz a kézben érkezett szerkesztőségünkbe korán reggel a lapindító értekezletre Réka és Norbi. Családjukban olyannyira működik a demokrácia, hogy még a Borsba készülő cikkekről is közösen döntöttek.

Ez csak a látszat, hogy ekkora önök között az egyetértés?

Norbi: Hasonlóan látjuk a világot, az értékeink is azonosak, és már gördülékenyen megy köztünk minden.

Mennyi idő kellett, hogy összecsiszolódjanak?

Réka: Mindig is egy húron pendültünk, de igazán Norbi nyolc évvel ezelőtti szívműtétje utánra csiszolódtunk teljesen össze, szerintem. Addig is jó volt a kapcsolatunk, de az, hogy elveszíthetjük a másikat, sokkolt bennünket. Akkor teljesen átértékeltünk mindent.
Norbi: Minden bűnömet megbocsátotta.
Réka: Egy ilyen helyzetben jössz rá igazán, mit jelent neked a másik. Ott voltam egy egy-, egy öt- és egy hétéves gyerekkel, és egy hatalmas céggel. Akkor jött bennem a felismerés, hogy Norbi az éle­tem és nem tudok élni nélküle.

Norbi, ön hogyan élte meg azt az időszakot?

Norbi:  Rettegtem, hogy meg fogok halni. Rékával csináltunk akkor egy bakancslistás utat. Miután jól lettem, vettem egy Porsche kabriót, beültünk egy sporttáskával és elindultunk. Szlovénián keresztül mentünk Velencébe, onnan Monte-Carlóba, aztán Nizzába, majd jött Cannes és Saint-Tropez. Innen pedig 1270 kilométerre Passau, mert sörfesztivál volt. Most elhatároztam, eladom a sportkocsimat, veszek egy limuzint, hogy elférjen az egész család, és ugyanezt a túrát megcsináljuk együtt, csak a drámai hangulat nélkül. Jú­liusban indulunk. Lara már 16 éves, jó esetben még két-három évig együtt tud nyaralni a család, ki kell használni.
Réka: De előtte még romantikázunk is kettesben.

Gyakran elszöknek?

Réka: A minőségi együtt töltött időben hiszek, nem a mennyiségiben. Rengeteget dolgozunk, nem könnyű megoldani, de havonta egy-két napra sikerül.
Norbi: És az a jó, hogy más párok ennyi év után már unják egymást, mi meg imádunk együtt lenni.

Visszatérve a gyerekekre. Hogyan oldják meg az iskolaszünetet?

Réka: Ó, már kezdenek szétszéledni. Norbika és Lara teljesen önálló. Biciklivel, HÉV-vel, busszal mennek jobbra-balra. Zalán, a kicsi épp a minap mondta nekünk, hogy látjátok, de jó, hogy én mindig itt vagyok nektek?

Melyikük a legtalpraesettebb? Ki fogja továbbvinni, amit felépítettek?

Norbi: Norbika törekszik leginkább arra, hogy a helyembe lépjen. Lara művészlélek.
Réka: Szerintem akiben megvan minden tudás, mint Norbiban, az a legkisebb fiunk, Zalán. Ő a kis Buddhánk. Azt tudom elképzelni, hogy ő lesz az igazgató, Norbika a reklámarc, Lara pedig viszi a kreatív vonalat, és nő lévén elkölti, amit a fiúkkal megkerestek.

Lara mennyire próbálja bontogatni a szár­nyait? Nehéz manapság egy csodaszép tinivel?

Norbi: Lara esze és szíve nagyon a helyén van, de természetesen küzdünk a kamaszkor nehézségeivel mi is. Bevallom, hogy nálunk Réka a rossz zsaru, én pedig az vagyok, akivel riogat.
Réka: Talán túl szigorú is vagyok, de olyan világot élünk, hogy muszáj. Éjfélig például elengedem buliba, de három feltétellel. Nem ihat egy kortyot sem, egy felnőttnek mindig mennie kell vele, aki viszi, majd hozza haza, és ott van végig vele, kvázi mint egy test­őr. A helymeghatározóval működő barátfigyelő appliká­ciót pedig nem kapcsolhatja ki a telefonján, hogy mindig lássam, hol van.

Működnek a szabályok?

Réka: Igen, szerencsére ritkán van szükség atyai beavatkozásra szigor szempontjából, és persze azt is nagyon remélem, hogy ez így történik majd a fiúknál is.