Celeb

Otthagyja a Dáridót Lagzi Lajcsi

Címkék
Lagzi Lajcsi

K. K.

Létrehozva: 2019.06.22.

Átértékelte az életét, és komoly döntést hozott Galambos Lajos: 21 év után örökre szakít a Dáridóval. Döntését azzal indokolta, hogy az emberek egyre megbízhatat- lanabbak, ami a show minőségének rovására megy.

Forrás: DFP

Csak önmagáért vállal már felelősséget Lagzi Lajcsi, minden idők legnépszerűbb zenés műsorának, a Dáridónak az atyja. A mulatós zenész 1997 szilveszterén debütált először a lakodalmas esztráddal, amelyet egy évvel később, 1998 májusától a TV2 minden péntek este a műsorára tűzött. A közel hárommilliós, abszolút nézettségi rekorddal futó produkciónak számtalan híresség köszönheti a népszerűségét, úgy, mint a néhai Király, Zámbó Jimmy, aki szinte ál­landó szereplője volt a Dáridónak, de itt mutatkozott be többek között a Romantic együttes és Bódi Gusztiék is. A hazai zenészek mellett pedig Lajcsi több világsztárt is a műsorába csábított, neki köszönhetően utazott Magyarországra például Thalía, a Rosalinda és a Marimar című szappanopera népszerű színésznő-énekesnője, vagy éppen a Vad an­gyal sztárja, Natalia Oreiro, de elfogadta Lajcsi meghívását Chris Rea és Demis Roussos is. 

– Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy egy világsztár lépjen fel a kis hazánkban, a Dáridóban azonban még a legfelkapottabb hírességek is szívesen szerepeltek. Nem mondom, hogy mindegyiket könnyű volt ide csábítani, de én sosem ismertem lehetetlent, mindig, mindenkor a határaimat feszegettem – kezdi lapunknak Galambos Lajcsi, a Dáridó producere, aki eltökéltségének köszönhetően döntött meg minden nézettségi rekordot.

– Producerként nekem kellett mindent kézben tartanom, a fény- és hangtechnikán át, a táncosok ruhájáig, a fellépők koordinálásán keresztül magam intéztem mindent, ami egy rendkívül összetett és embert próbáló feladat. Sokat idegeskedtem, stresszeltem a sztárvendégek miatt, végtére is a műsor sikere az ő teljesítményükön múlott, s múlik mind a mai napig – vall-ja be Lajcsi, akinek könnyűze­nei és szórakoztató műsora 2008-ig, százharminc adáson át futott a TV2-n, majd az MTV-n Szuperbuli néven, de egy időben a Story Tv és a Muzsika Tv sugározta a Dáridót, ami jelenleg a Zenebutikon elérhető.

Lajcsi azóta is, immár hu­szonegyedik éve a Dáridó meghatározó alakja, nemhiába forrt össze a neve a műsorral, amitől több mint két évtized után úgy döntött: visszalép. 

– Nagyon egyszerű ennek az oka. Amikor május végén, a maratoni tárgyalásomon összeestem, és mentővel vittek a Szent János kórházba, akkor sok mindent átértékeltem, górcső alá vettem. Eldöntöttem, hogy rendezem a soraimat, és megszabadulok minden stresszforrástól, amitől lehetséges. Az egyik ilyen a Dáridó, amelynek ugyan nagyon sokat köszönhetek, hisz ez a műsor alapozta meg a hírnevemet, de mostanra jobbnak látom, ha elbúcsúzom tőle. Legalábbis ami a producerkedést illeti. Eleget idegeskedtem, stresszeltem az életem során azon, hogy a fellépő eljön-e a műsorba, beszámítható állapotban van-e, azt adja-e elő, amit megbeszéltünk és úgy, ahogy azt a közönség elvárja tőle. Már csak önmagamért szeretnék felelősséget vállalni, mert elegem van a megbízhatatlan, link emberekből – jelenti ki lapunknak Galambos Lajcsi, aki egyelőre még nem tudja, hogy ki fog a helyébe lépni, de abban azonban biztos, hogy a vendégszereplést, és a zenélést míg él folytatja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"