Megküzdött a diplomáért Agárdi Szilvi

Agárdi Szilvi úgy érezte, kell egy szakma, amivel az éneklés mellett biztosítja a jövőjét. Minden nehézség ellenére szuper lett a bizonyítványa.

– Stréber voltam – neveti el magát Szilvi. – Semmiből nem buktam, pedig azt mondják, akkor vagy igazi egyetemista, ha megbuksz. A legrosszabb je­gyem is hármas lett, az is számvitelből, ami nekem a legnehezebb volt. A tanár úr szigorú volt, de a vizsga után azt kérdezte: mikor duettezünk?

Mivel az énekesnő humán beállítottságú, úgy gondolta, HR-esnek tanul, mert emberismeretben egész jó, neki hang alapján is könnyen megy.

– Ez egy nagy út volt – fordítja komolyra a szót. – Csomó matekos tárgyam volt, statisztika, gazdasági matek, pénzügytan. Azt hittem, megőrülök. Nem erről volt szó. Ez kegyetlen. A számokat látni kell, a táblát látni kell, de én nem láttam, nem értettem. Életemben nem jártam ennyit különórákra.

A könyveket szülei, csoporttársai olvasták fel Szilvinek. 

De ezenkívül nem kért más se­gítséget.

– Mindig egyedül boldogultam, egyedül jártam be, szerencsére könnyű volt a közlekedés. Nekem külön nehézséget jelentett, hogy kör alakú az épület. Mentem, mentem körbe-körbe, nem volt támpont, hogy melyik saroknál vagyok. Gyakran keresnem kellett, hogy melyik teremnél járok, de mindig megtaláltam valahogy. Harmadik év végén jött a szakdolgozat: tipikus esélyegyenlőtlenségi probléma a munkaerőpiacon, a látássérültek témakörben. Nehéz volt, mert ezzel a kényes témával alig foglalkoznak. Kevés a szakirodalom, ezért a saját tapasztalataimat használtam fel. Készítettem interjúkat látássérültekkel, de még Kárász Robival is arról, miért dolgozik együtt megváltozott munkaképességűekkel. Végül ötöst kaptam rá, a bizonyítványom átlaga pedig 4,6 lett. Nagyon boldog vagyok, megyek is ünnepelni rajongókkal, akikből mára barátok lettek.