Forgatáson esett szerelembe Özcivit

Forgatáson esett szerelembe Özcivit

török
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 25. 19:00
A romantikus sorozat annyira megérintette a két török színészt, hogy a való életben sem tudtak parancsolni az érzelmeiknek.
kbv

A Szulejmán óta nincs olyan sorozatrajongó nő Magyarországon, akinek legalább egy kicsit ne hagyna ki a szíve Burak Özcivit neve hallatán. A sármos török sorozatszínészt – ráadásul főszerepben – most a TV2 szállítja a rajongóknak: a Madárka nemrég startolt.

Az eredetileg Calikusu címû széria Resat Nuri Güntekin török író 1922-ben megjelent regénye alapján készült, a címszerepben egy fiatal és törékeny lány, a Madárkának becézett tanítónő, Feride történetével, akire nehéz sorsa ellenére rátalál a szerelem. A sorozat nem mostani: 2013-ban készült, de ma is lehet nagy kedvenc. A törékeny Ma­dárkát Fahriye Evcen alakítja, szerelmét – és unokatestvérét – pedig Özcivit.

A két szereplő együtt nő fel, ráadásul gyerekként utálják egymást, így még izgalmasabb, hogy végül hogyan esnek mégis szerelembe.

Mint ahogy elég izgalmas az is, mi történt velük a forgatások alatt: Fahriye és Burak ugyanis a való életben is egymásra talált, 2017-ben kötöttek házasságot. Könnyen elképzelhető, micsoda érzelmi hullámvasút vár a nézőre, ha még a sorozat két főszereplője is ilyen közel került egymáshoz a forgatásokon.

A szerelmesek első gyermeke idén április közepén született meg. A kisfiú a Karan nevet kapta – nem véletlenül. A törökök számára ez a név nagyon fontos jelentéssel bír, ezért is választják a szülők gyereküknek. A Karan ugyanis tisztát, bűntől menteset, bátort és hőst jelent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.