Bud Spencer özvegye: Nem sírok már

Bud Spencer özvegye: Nem sírok már

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 11. 11:00
Bemutatták a Piedone nyomában című magyar dokumentumfilmet, amelyben Piedone özvegye és három gyereke is részt vett.
G. Sz.

Nemzetközi útra indult Király Levente portréfilmje, a Piedone nyomában, ugyanis alkotását csütörtök este Rómában is bemutatták. A premieren jelen volt a Pedersoli család, azaz Bud Spencer három gyermeke, Cristiana, Diamante és Giuseppe, valamint özvegye, Maria Amato is.

– A film láttán ébredtem rá, micsoda szeretet övezi a férjem emlékét. Nem sírok már. Az élet tovább folyik, de nem Bud nélkül. Régen, amikor nem volt otthon, akkor is mindig ve­lünk volt. Még ma sem fogtam fel, hogy már nincs közöttünk, és sokszor úgy érzem, csendben kell maradni, mert ép­pen alszik bent a szobában – mondta a premieren Maria Amato.

Bud Spencer lá­nya, Cristiana Pedersoli pedig édesapja eddig sohasem hallott bűvésztrükkjeiről mesélt. – Ez az útkövetés, amit a filmben láttunk, tökéletes felidézése volt apám életének, talán csak azok az emlékek maradtak ki, amelyeket csupán mi, pici gyerekekként élhettünk meg édesapánkkal együtt. Olyan játékok, bűvészkedések, varázslatok és trükkök, amiket apukánk játszott mindig velünk.

Az ünnepélyes díszbemutatón a családtagok és Bud Spencer egykori sportolótársai mellett jelen volt a rendező, valamint a színészkollégái az És megint dühbe jövünkből, a Piedone-filmekből, a Banános Joe-ból, a Kincs, ami nincsből, valamint jó né­hány további kultikus alkotásból.

A Király Levente készítette portréfilmet, a Piedone nyomábant októberben Milánóban, Genovában, Bolognában és Szicílián is vetítik majd.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.