B. Tóth László még ma is röhög a Calypsón

B. Tóth László még ma is röhög a Calypsón

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 19. 09:00
<p>A Calypso Rádió volt az első Magyarországon működő kereskedelmi rádió. Harmincéves lenne a csúcsokat felállító adó.</p>
GG

A szórakoztató és könnyűzenei műsorokat sugárzó adót a Magyar Rádió és a Multimedia Organisation alapította 1989-ben, az első adás május 22-én szólalt meg. Olyan ikonikus műsorvezetők dolgoztak az adónál, mint például Antal Imre, Szilágyi János, Novotny Zoltán, Molnár Dániel, Dombóvári Gábor, vagy éppen Albert Györgyi. A Magyar Rádió vezetése már hosszabb ideje gondolkodott azon, hogy egy olyan adót teremtsen, ami teljesen kiszolgálja és szórakoztatja a hallgatókat. Egy kereskedelmi adóban gondolkoztak, aminek vezetését az akkor már elismert rádiós szakemberre, B. Tóth Lászlóra bízták.

– Fantasztikus lehetőséget kaptam, olyat, amit csak egyszer kaphat életében az ember – emlékezett a főszerkesztő, B. Tóth László. – Szabad kezet kaptam a gárda összeállításában, olyan műsorvezetőket kerestem, akik munkájukkal már korábban is elismerést vívtak ki. Saját ötletekből állítottuk össze a műsort, minden- nap más és más vezette az adást. Rövid idő alatt a hallgatók megtanulták, hogy hétfőn például Kőszegi Gábor várja őket. A műsorvezetőknek soha nem szabtuk meg, hogy mennyit beszéljenek, egyetlen feltétel volt, érdekességek és különlegességekről szóljon a rengeteg zenével, régi slágerekkel fűszerezett műsoruk.

B.Tóth László kiemelte, először, mondhatni úttörőként vezették be az interaktív rádiózást, amelyben mindig főszerepet kaptak a hallgatók, akiket szinte percenként csábítottak arra, hogy telefonáljanak és kapcsolódjanak be a műsorba. Újításként vezették be a telefonos játékot is, amelyek győztesei apróbb és nagyobb ajándékokat, akár külföldi utazást is nyerhettek.

– Emlékszem, amikor egy ismert sportoló telefonált be Kőszegi Gábor műsorába, amikor Gábor már éppen lezárta volna a játékot, mert az ötvenharmadik betelefonáló sem tudta, hogy Rejtő Jenő egyik regényében mi volt a foglalkozása Jagodeknek. „Természetesen főápoló”, mondta a világbajnok, amivel egy törökországi utat nyert. De, ha a felejthetetlen Molnár Dani angol nyelvleckéire gondolok, még ma is röhögőgörcsöt kapok. De a hallgatók megőrültek érte és Daniért egy­aránt.

A Calypso Rádió csúcsokat döntött annak idején. Az első két-három évben többször is megesett, hogy egy időben egymillió-kétszázezren is hallgatták a műsort.

– Szerettek bennünket a hallgatók, és mi büszkék voltunk arra, hogy „kalipszósok” vagyunk. Bárhol megfordultunk, az első kérdés az volt, mikor kerül át az adó az egyre inkább elterjedt ultrarövidhullámra, ugyanis a középhullámon nem mindenki hallgathatott bennünket az országban. Ezért is volt meglepő és tragikus, amikor bejelentették a rádiónál, hogy vége, a hanyatló hallgatottság miatt lehúzzák a rolót – mondta még mindig keserűen a rádiós. Előbb a főszerkesztőt, B. Tóth Lászlót bocsátották el, majd 2001. november 30-án végleg elhallgatott a Calypso Rádió. Az utolsó napon négyszázezren hallgatták az adást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.