Pluszsúllyal jöttek haza az Exatlon versenyzői

Pluszsúllyal jöttek haza az Exatlon versenyzői

hízás
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 13. 11:00
<p>A stáb és a versenyzők is másként étkeztek Dominikán a játék forgatása közben. De míg a fiúk fogytak, a lányok tekintélyes súlyfelesleggel tértek haza.</p>
uv

Mindennap speciálisan kiépített pályákon versenyeztek, és úszómedencékben, csúszdákon, kúszópályákon, alagutakon, gátakkal és akadályokkal nehezített terepeken teljesítettek, ami komolyan igénybe vette az izomzatukat, mégis kigömbölyödve tértek haza az exatlonisták. Pontosabban a lányok. A fiúk ugyanis szálkásabbak lettek, mint amikor megérkeztek Dominikára. 

– Nagyon ér­dekes ez a hízás, ugyanis míg a fiúk lefogytak, a lányok valóban felszedtek magukra. Ennek az az oka, hogy kissé más ritmusban és másfajta ételeket kaptunk kint, mint amihez a szervezetünk szokott. A jelek szerint a fiúknak jobban bejött az exatlonos ét­rend. Bár az is igaz, az izom nehezebb, mint a zsír – mondta a Borsnak Rákóczi Reni, akire így hat kiló kúszott fel. Reni mellett Salander Dorina és Szabó-Thomka Hanna is látványosan kigömbölyödött a forgatások alatt.

– Ötvenhét kilósan mentem ki, és hatvaneggyel jöttem haza. De ez egy újabb kihívás számomra, hogy hazatérve visszanyerjem a régi formámat és átalakuljak a crossfittel, futással – vallott pluszkilóiról Hanna is.

A lány exatlonisták tehát ha­zatérve, napok óta gőzerővel fogyókúráznak, és azon vannak, hogy mihamarabb visszanyerjék versenysúlyukat, de bármikor visszamennének, és újrakezdenék az extrém sport-realityt, amely már a TV2 képernyőjén is a véghajrájához érkezett. A jövő héten a legjobb hat versenyző folytatja a küzdelmeket a húszmilliós fődíjért.

Alkotás

Bár a műsor csak április 22-én ér véget, a forgatások befejeződtek. A produkció minden munkatárs szíve csücske maradt, amit jól mutat a minap a Palik Lászlóról alkotott plakát is. 

„Na, ilyen az, amikor a produkción dolgozó munkatársak beleszeretnek a műsorba, és a kötelezőn túl kiélik a kreativitásukat!” – írta a kép alá Palik, akit az a Knap Attila nevű grafikus kollégája lepett meg a remekművel, akit a ValóVilág 5. nyerteseként is ismerhetünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.