Társai is ígéretes futballistának tartották Curtist. Az újpesti srác mindene a labda volt, vágya pedig, hogy bekerüljön a lila-fehér csapatba. Széki Attila álma 17 évesen teljesült, tehetségének és szorgalmának köszönhetően az első csapat tag-ja lett, és több mérkôzésen is feltûnt. Együtt játszott például a válogatott Rajczi Péterrel. Másik nagy szerelme a zene volt, és amikor meghallotta a rapet, érezte, eldőlt a sorsa.
– Legalábbis a zenében – mondta Curtis. – Mert bevallom, a futball akkor még közelebb állt a szívemhez. Aztán egyre jobban megfertőződtem, a rap beelőzte a focit. Sajnos a sorozatos sérüléseim derékba törték a futballkarrieremet, viszont így teljes lendülettel vághattam bele a zenélésbe. Curtis jól emlékszik arra, amikor együtt buszozott az UTE futballistáival, és egész úton „bolondította” őket a friss szerzeményeivel, a csapattársai voltak az első kritikusai. Na és persze ők értesültek róla először, hogy Attila egy lemez kiadásán gondolkodik.
– Mivel kezdőként nem kapkodtak értem a szponzorok, csak magánkiadás jöhetett számításba, amire természetesem nem volt elég pénzem, pedig alig néhány hónappal korábban még újpesti profi futballista voltam. Ekkor érkezett Rajczi Péter egy borítékkal, és csak annyit mondott: sok sikert a lemezhez! Így 2010-ben kiadhattuk a lemezt, a Curtis Mániát, amelynek egyik első példányát természetesen a volt csapattárs kapta. Rajczinak is köszönhetően indult el Curtis karrierje. A lemez megjelenését követően a rapper nótája, Az Újpest a negyedem lett az Év dala, Curtis pedig az Év felfedezettje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.