Ezek a hollywoodi sztárok fizettek a legtöbbet a válásuk után

Ezek a hollywoodi sztárok fizettek a legtöbbet a válásuk után

Madonna
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 08. 20:30
Bors

Épp a napokban fejeződött be alighanem a világ legdrágább válása: az Amazon alapítója - aki nem mellesleg a világ leggazdagabb embere - 25 év házasság után vált el feleségétől, aki Jeff Bezos vagyonának negyedét vihette magával, ami 35 milliárd dollárt jelent.

A Page Six a dollármilliárdokba fájó szakítás kapcsán szedte össze Hollywood történetének legkövérebb csekkjeivel végződő válásait.

5.Kevin Costner

A színész, miután 16 évnyi házasság után 1994-ben kimondták a válását Cindy Silvával, 80 millió dollártól (22,5 milliárd forinttól) is búcsút inthetett.

* * *

4.Madonna

2000-ben házasodtak, 2008-ban pedig már el is váltak: ez volt a pop nagyasszonyának és a brit rendező-fenegyerek Guy Ritchie-nek a házassága. Ami azonban ritkábban kerül szóba: Madonna valahol 76 és 92 millió dollár között fizetett exének a házasságuk után.

* * *

3.Steven Spielberg

A legendás rendező még a hetvenes évek végén randizott Amy Irving színésznővel. Pár évre rá szakítottak, majd újra összejöttek, ám ekkor már házasság lett a dologból. Irving az 1985-től 1989-ig tartó házasság után 100 millió dollárral csapolta meg Spielberg számláját, a válásnak köszönhetően.

* * *

2.Harrison Ford

Indiana Jonesnak is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, miután kimondták a válását 2004-ben Melissa Mathisonnal, aki 20 év után 118 millió dollárt (33 milliárd forintot) kapott.

* * *

1.Mel Gibson

A színész és felesége, Robyn Moore Gibson 26 év után 2006-ban vált el. A szakítás után a sztár vagyonából 425 millió dollár (120 milliárd forint) került a volt feleség bankszámlájára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.