Curtis helyett Vegast választotta Majka

Curtis helyett Vegast választotta Majka

Curtis
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 04. 10:00
Bár úgy volt, hogy együtt jelennek meg a ma esti Fonogram-díjátadó gálán, Curtisnek a régi társa nélkül kell majd ünnepelnie, ha lesz mit. Majoros ugyanis elhúzott melegebb éghajlatra.
Földvári Zsófi

Ma este kiderül, hogy az egykori szupernépszerű formáció, Majka és Curtis dalai közül elnyeri-e valamelyik a Fonogram – Magyar Zenei Díjat. Ez az egyik legtekintélyesebb szakmai elismerés, vagyis van miért izgulniuk a jelölteknek. Majka és Curtis a közös időkben elképesztő sikereket aratott, nem csoda, hogy idén három közös daluk is a jelöltek között van: a Füttyös, a Valami rap és az Irány Sopron! című slágereikre voksolhatott a zsűri, de lesz egy közönségdíjas dal is, erre a Füttyös az egyik esélyes. 

A srácok nagyon készültek a bulira, Curtis nemrégiben azt nyilatkozta a Borsnak, hogy Majkával együtt mennek a gálára, ezt telefonon beszélték meg. Meglepetésre azonban az ózdi hős kedden repülőre szállt, és meg sem állt Las Vegasig. – Ab­ban maradtunk Petivel, hogy a gála előtt találkozunk, és együtt érkezünk – erősíti meg korábbi információját Curtis. 

– A díjátadó pontos dátuma azonban szinte az utolsó percig nem volt nyilvános, így nehéz volt tervezni. Majkának pont akkor jött össze az amerikai út, amikor a Fonogram lesz, így nem tud ott lenni a díjátadón, de nem baj. Három dalunkat is jelölték, az év hazai rap- vagy hip-hop-albuma kategóriában, és közönségdíjra is a Füttyös című számunkat. Úgyhogy nagy reményekkel megyek el Peti nélkül, de természetesen őt is képviselve. Ha leszünk olyan szerencsések, hogy díjat kapunk, Majka nélkül vesszük át az elismerést, és majd később adjuk a kezébe. A közönségdíjban nagyon bízom, jó lenne, ha legalább egy szobrocskával távoznánk a helyszínről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.