TOP7 filmsiker, ami kis híján el se készült

TOP7 filmsiker, ami kis híján el se készült

toplista
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 03. 15:00
A hollywoodi nagymenők vagy épp a történelem miatt majdnem szegényebbek lettünk olyan mozi­klasszikusokkal, mint A keresztapa vagy az Alice Csodaországban. Belegondolni is rossz ennek fényében, hogy vajon hány remekmű végezte a szemeteskosárban.
Bors

7.Rémálom az Elm utcában (1984)

Egyik nagyobb stúdiónak sem tetszett a sztori, végül a New Line Cinema közbelépett, és befogadta a forgatókönyvet. Aztán a forgatás előtt majdnem az összes befektető kihátrált a film mögül. Bob Shaye, a stúdió alapítója szerint a források felét végül egy jugoszláv befektető adta, akinek a barátnője filmezni akart.

* * *

6.Ördögűző (1973)

Senki sem akarta megfilmesíteni, mert a könyv, ami alapján el kellett volna készíteni a mozit, hatalmas bukás volt. Pedig William Peter Blatty amerikai író, forgatókönyvíró, filmrendező, producer nagyon hajtotta a filmváltozatot. Végül a rengeteg visszautasítás után egy show-műsorban adott egy 45 perces interjút, aminek hála a könyv eladása megugrott, és így Hollywood is elkezdett érdeklődni iránta.

* * *

5.Alice Csodaországban (1951)

Harmadik nekifutásra sikerült elkészíteni az azóta klasszikussá vált egész estés mozit. Először 1933-ban a Walt Disney félrerakta, mert a Paramount megelőzte, és elsőként adott ki egy saját Alice-adaptációt. 1939-ben leporolták a forgatókönyvet, de akkor a II. világháború szólt közbe. Végül 1945-ben harmadszorra is nekifutottak, és megcsinálták a filmet.

* * *

4.Ponyvaregény (1994)

„Ez a legrosszabb forgatókönyv, amit valaha kézhez kaptam. Egyszerűen szörnyű” – mondta Mike Medavoy, a TriStar elnöke, miután először elolvasta a Ponyvaregényt. Elsőre visszadobták a művet, de – ma már mondhatjuk: szerencsére – némi szerkesztés után végül elfogadták Quentin Tarantino munkáját. 

* * *

3.A Gyűrűk Ura (2001)

Kis híja volt, hogy egyáltalán filmvászonra került, az utolsó pillanatban jött a megváltás. Peter Jackson filmrendező-producer-forgatókönyvírónak mindenki nemet mondott, amikor megpróbálta eladni a művet az ígéret földjén, Amerikában. Már éppen feladta, és elindult vissza Új-Zélandra, amikor a New Line Cinema rábólintott.

* * *

2.Robotzsaru (1987)

Kemény, de velős kritikát fogalmazott meg Paul Verhoeven holland filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, amikor „egy darab sz.rnak” nevezte a Robotzsaru forgatókönyvét, és félredobta. Ám felesége is elolvasta. Ő vetette fel, hogy mi lenne, ha akció-drámát készítenének belőle. Verhoeven ezek után újraolvasta, és áment mon­dott rá. 

* * *

1.A keresztapa (1972)

Gondolta volna, hogy elsőre senki sem akarta elvállalni A keresztapa rendezését? Összesen tizenegy direktornak tettek ajánlatot, illetve ennyit kértek fel, de egytől egyig visszautasították. Végül Francis Ford Coppola beadta a derekát – bár először ő sem akart élni a lehetőséggel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.