Celeb

Kóbor kutya szegődött Palik László mellé

kbv

Létrehozva: 2019.03.19.

A műsorvezető egy árva kutyussal pótolja családja hiányát. Az eb Dominikán szegődött mellé, azóta mindenhova követi.

Forrás: Instagram

Nem csak izgalmas kalandokat és a tévézés újbóli mozgalmas életét köszönheti Dominikának Palik Laci. Az Exatlon műsorvezetője egy hűséges társra is akadt a több mint két hónapja tartó forgatások alatt. Kutyim a műsorvezetővel alszik, és minden forgatásra elkíséri. 

– Az első napok egyikén költözött be a sátramba, és azóta hűségesen követ minden pályához. Az mondjuk számomra is rejtély, hogy egy hatalmas területen, ami sok száz hektár, és ahol a pályák komoly távolságra vannak egymástól, hogy találja meg egyáltalán az adott napi pályánkat. Valahogy azonban mindig feltűnik, és ügyesen befészkeli magát hozzánk. A neve igen egyszerűen az első közös napunk óta „Kutyim”, ma már mindenki így hívja – mesélte lapunknak Laci, aki azt is elárulta, Kutyimot mindenki kényezteti. 

Annak ellenére egyébként, hogy a műsorvezető tényleg nagyon megszerette az ő Kutyimját, eljön az idő, amikor el kell válniuk.

– Nem hozom haza, mert már az egyik helyi kollégám bejelentette, hogy a forgatás végén mindenképp szeretné, ha vele maradna – magyarázta Palik, aki még a gyerekeinek, Vilmosnak és Vincének is bemutatta az ebet, amikor kint jártak nála. Ezzel egyébként csak olajat öntött a tűzre.

– Nincsen kutyusunk és ennek oka az, hogy egyrészt lakásban élünk, másrészt rengeteget utazunk. Szóval tartósan velünk élni egy kutyának kínszenvedés lenne. Ebben a kérdésben én vagyok a józan korlát a családban, mert rajtam kívül mindenki szeretne valamilyen háziállatot, de eközben azt is értik, hogy egy kutya nem olyan, mint egy tamagocsi, azaz nem lehet kikapcsolni, ha adott pillanatban nem tudunk megfelelően odafigyelni rá  – mondta a családfő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek