Hazaérkezett felesége a lábadozó Sas Józsefhez

Hazaérkezett felesége a lábadozó Sas Józsefhez

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 11. 08:30
Szombaton délelőtt végül hazatért Sas József Thaiföldön rekedt felesége, Zsuzsa is, akit a repülőtéren csíptünk el. Aztán egészen furcsa fordulatot vett a történet. A humorista közben egyre jobban van.
kbv

Csütörtöki hazaszállítása után végre a felesége is Sas József kórházi ágya mellett lehet. A Bors riportere a Liszt Ferenc repülőtéren kiszúrta: Zsuzsa szombaton délelőtt hazaérkezett Thaiföldről, csomagok nélkül, egyetlen kézipoggyásszal repült az ázsiai országból dohai átszállással.

Az asszony viszonylag ke­vés nyilvános eseményen jelent meg a férje oldalán az elmúlt évtizedekben, riporterünk mégis azonnal felismerte. Senki nem várta a repülőtéren, céltudatosan sietett a taxik felé, nyilván egyből a kórházba rohant. Odalépve hozzá azonban egészen furcsa meglepetés érte új­ság­írónkat: Zsuzsa annyira sietett és a tíz óránál több repülés után annyira izgatott volt, hogy azt is letagadta, ő Sas József felesége.

Pedig a kezdeti nagy riadalom már a múlté lehet, a Bors megtudta, Sas állapota lényegesen javult. Persze érthető, hogy Zsuzsa ennek ellenére inkább gyorsan taxiba pattant interjúzás helyett. Valóban aggasztóak voltak a jelek: a humorista szokásos téli thaiföldi nyaralásán lett rosszul, kórházba került, több napig bent tartották az orvosok. Az eredeti tervek szerint ő is egy közönséges utasszállítóval érkezett volna haza orvosi felügyelet mellett szombaton, állapota azonban valószínűleg ezt nem engedte, megviselte volna a tíz óránál is hosszabb repülés átszállással, ülve. Végül egy betegszállító gép hozta haza múlt szerdán, a repülőtérről pedig ismét kórházba vitték mentővel. Sast természetgyógyász lánya kísérte haza, ő tud ugyanis angolul, így hasznára válhatott az egészségügyi személyzetnek. 

Zsuzsa egyébként nem csak a sajtó elől zárkózott el, a barátoknak is alig mond valamit férje állapotáról. Az általunk felhívottak még azt sem tudják, melyik kórházban keressék a humoristát, hogy látogatásukkal erőt öntsenek belé. Talán ezt majd a rehabilitáción megtehetik, információink szerint ugyanis az orvosok már úgy látják, hamarosan rehabra mehet a humorista, hogy ott lábadozzon tovább.

A 80 éves Sas egyébként régóta beteg, de egészségi állapotáról csak ritkán nyilatkozik. Tavaly októberben keringési zavarokat állapítottak meg nála az orvosok, szigorú pihenésre ítélték, a szokásos szilveszteri kabaréja is elmaradt. Azért indult ilyen távoli országba nyaralni, mert már jobban érezte magát, és eredményei is javultak. 

Sas József tavaly év végén a Heti Naplónak azt mondta egészségi problémáiról, hogy a vérnyomásgondokat csak a sok idegeskedés okozta.

– Annyi ilyen volt, hogy felment a vérnyomásom, de ez nem új dolog, az elmúlt hét évben rengetegszer történt ilyen. Egyeztetési nehézségek miatt hagyom most abba a Fészekben a sorozatos előadásokat, de nem a színpadot, a színészetet hagyom ott, mert azt nem tudom. Erre születtem, és a közönség éltet – mondta Sas, akinek keringése korábbi betegségei miatt nincs túl jó állapotban, ereit többször operálni kellett.

– Az érrendszerem nem jó, három stent van bennem, meg a nyakam fel van vágva, szedek gyógyszereket, de jól megvagyok – tette hozzá novemberben az ATV stábjának a 80 éves Sas.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.