Hamarosan nagycsaládos lesz Magyarország egyik legnépszerűbb mulatós zenésze, Kis Grófo, akinek párja kislánynak ad életet. Nagy a sürgés-forgás a család szolnoki otthonában, hogy a kicsi érkezésére végezzenek a ház felújításával. A gyerekszoba már elkészült, csak a festés van hátra. Ezt a munkát az énekes is el tudná végezni, hiszen szobafestő-mázoló a szakmája, de túlságosan elfoglalt, így egy csapatot bízott meg.
- Isten áldásának tartom minden gyerekünket, de most határtalan az örömöm, hiszen teljesült a vágyunk: a párommal, Tündivel szerettünk volna egy kislányt a fiaink mellé – mondta boldogan a Lokálnak Kis Grófo.
- Úgy tűnik, az idei tavasz hozza a legszebb ajándékot a számunkra. Amikor Tündi szólt nekem, hogy terhes, itthon a korai teszt miatt az orvosok még nem tudták megmondani a magzat nemét. De annyira izgultam, hogy nem tudtam kivárni az időt, és egy amerikai laborban végül megállapították, kislányunk születik – tette hozzá.
A 26 éves Kis Grófo és felesége egyelőre a nevét sem találta ki májusban születendő kislányuknak. Babonából még a kiságyat sem vették meg, de be-betérnek a helyi bababoltba kislányruhákat nézegetni.
- Hogy bent leszek-e a párommal a kórházban? Persze, de csak a folyosón, mert a szülőszobába nem megyek be. Végig szurkolok majd Tündinek, ahogy a két fiunk születésekor is tettem. Utána pedig három napig bulizok – árulta el Kis Grófo.
A mulatószene sztárja rajong a családjáért, bármilyen messzire is szólítja el a munkája, a koncert után rögtön hazaindul. Felesége, Tündi aggódik érte, addig nem alszik el, amíg haza nem érkezik. A vasárnap pedig a családé, ebédre mindenki összejön Kis Grófo szüleinél, ahol a roskadásig megrakott asztalnál az édesanyja töltött káposztája a pékségből hozott meleg kenyérrel a legnagyobb sláger. Menedzsere tudja, az énekes semmi pénzért nem mond le a vasárnapi ebédről, ezért a hét utolsó napján csak estére vállal fellépést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.