Friss: Előzetesben marad a VV Fanni-ügy gyanúsítottja!

Friss: Előzetesben marad a VV Fanni-ügy gyanúsítottja!

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 26. 16:23
<p>A bíró határozott: B. László marad a rácsok mögött, nem fogadták el a védő által beadott háziőrizet kérvényét a vádemelésig.</p>
Bors

Már fél lábbal kint érezhette magát a börtönből B. László, védője szerint ugyanis jó esélye volt, hogy a bíró engedélyezi a háziőrizet-kérelmét a vádemelésig, ám a Budai Központi Kerületi Bíróság kedd délutáni tárgyalásán más döntés született. 

– Ahogy korábban, úgy most is szökés, elrejtőzés veszélye miatt elutasították háziőrizet-kérelmét. Két hónappal, azaz május 27-ig ismét meghosszabbították a gyanúsított előzetes letartóztatását – tudatta elsőként a Borssal a legfrissebb információt a gyilkossági ügyben dr. Bá­lint Roland, a gyanúsított ügyvédje.

A hatóság ugyanis attól tart, hogy a gyanúsított – ahogy Fanni eltűnésének idején – ismét belize-i utazást tervezne, és bottal üthetnék a nyomát, a közép-amerikai kis országban ugyanis nincs kiadatás. A tárgyaláson egyébként B. László nem jelenhetett meg, és most még erre a kis időre sem hagyhatta el a bv épületét, csak videón kapcsolták be, így történt a kihallgatása.

Mint tu­dott, 2017. november 20-án tűnt el a Va­ló­Világ egykori cserfes szereplője, Novozánszki Fanni, akit utoljára B. Lászlóval láttak élve. Ezt kamerafelvétel bizonyítja, ahogy azt is, hogy a kocsijába tuszkolja az alélt lányt. B. László a személyi szabadság megsértését elfogása napján, 2017. november 27-én beismerte, ám a gyilkosságot máig tagadja. Állítása szerint Fannit nem messze az otthonától átadta két férfinak, és azóta nem hallott róla. A lány holttestét máig nem találták meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.