Anyján keresztül zaklatták Tenyát

Anyján keresztül zaklatták Tenyát

anya
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 09. 11:30
K. Sz.

Házassági ajánlattal üldözte egy középkorú rajongója Pintér Tibort. A szívtipró szí­nészért korábban is igen intenzíven rajongtak a nők, de a TV2 Pénzt vagy éveket című vetélkedőjében Tenya egy igen megdöbbentő esetről me­sélt, amelynek kapcsán a Bors is felkereste. 

– Évekig zaklatott egy középkorú nő – erősítette meg lapunknak Tenya. – Kezdetben csak finoman ra­jongott, eljárt minden előadásomra. Aztán egyre többet akart, volt, hogy berontott az öltözőmbe, amikor éppen hiányos öltözetben voltam. Azt mondta: a feleségem akar lenni – emlékezett Tibi, akinek az édesanyját, az idén 80 éves Ibi nénit is zaklatta a nő.

– Valahogy kinyomozta a számát. Kezdetben kedves volt vele az édesanyám, akit próbált meggyőzni arról, hogy hozzon össze minket. De a sokadik telefonnál már anyu is keményebben lépett fel ellene – tette hozzá a jelenleg a Demjén-musicalen dolgozó színész, akit nemrégiben újra eltalált Ámor nyila Ilyés Jenifer személyében. 

– Nagyon jól kijönnek anyukámmal, jó a humoruk és nagyon jól megértik egymást. Minden hétvégén megyünk, hiszen anyu korábban komoly vesebetegséggel küzdött, most a vérnyomása igen magas, de ezt leszámítva kiváló állapotban van. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.