Celeb

Pécsi Ildikó ellen fordult unokája is

F. Zs.

Létrehozva: 2019.02.08.

Május elsején rendőrökkel távolíthatja el Pécsi Ildikó budai házából a saját unokáját. A fiatal fiúnak azonban nem áll szándékában pakolni.

Forrás: Bánkúti Sándor

Pécsi Ildikó unokája, Csaba, nem ijedt meg a kilakoltatási felszólítástól, május elsején ott fogja várni a házban a nagymamát, annak ügyvédjét, és ha kell, a rendőröket is. A 21 éves férfi kíváncsi ugyanis, hogy a híres nagyi tényleg képes lesz-e utcára tenni. 

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla hosszú évek óta pereskednek egymással a budai házért. Pécsi Ildikó bíróságra vitte az ügyet, az Ítélőtábla neki adott igazat, kötelezték Csillát és Csabát a ház elhagyására. Pártos el is költözött, az unoka maradt, és a későbbiekben sem tervezi a kiköltözést. 
Április 30-án jár le a kilakoltatási moratórium, ezután mehet Pécsi Ildikó ügyvédje rendőri erősítéssel kényszerkilakoltatni. 

– Egyre nehezebben viselem ezt a helyzetet – mondja a Borsnak Pártos Csilla. – A bírósági tárgyalásokra már csak a párom és egyben ügyvédem, Dániel megy engem képviselve, de mint édesanya, kutya kötelességem ott lenni a kilakoltatásnál a fiam mellett. 

Amikor a jógaoktatótól azt kérdeztük, hogy a fia, Csaba miért marad a házban, így válaszolt: 

– Huszonegy éves, tanácsot adhatok, de helyette nem dönthetek. Véleményem szerint elmegy a végéig. Szerintem kíváncsi rá, hogy tényleg megteszik-e vele. Ha igen, akkor emelt fővel fogja ezt is végigcsinálni.
Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba a pereskedés alatt egyszer sem szólalt meg az ügyben, és úgy fest, egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy ne hozza a saját fiát ilyen helyzetbe. Pártos Csillától megkérdeztük, hogy miért nem lépett az ügyben a volt férje? 

– Ezt talán tőle kéne megkérdezni, bár egy lépést mindenképp megtett, mindenünket elajándékozta. Mindig bízni fogok abban, hogy egyszer pont kerül az ügy végére úgy, hogy újra egymás szemébe tudunk nézni. Itt van a fiam, aki az ő unokájuk, aki most kezdi az éle­tét, az egyetemét becsülettel végzi, tisztességesen dolgozik. Fontos volna, hogy ezekre tudjon koncentrálni, nem pedig arra, hogy van-e otthona, és hogy valóban szeretik-e őt a családtagjai. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27028_resized.jpg?avcount=1713072009
origo.hu

Irán drónokkal támadja Izraelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27026_resized.jpg?avcount=1713072009
origo.hu

Így viseli Katalin hercegné rákbetegségét kisfia, György herceg - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126617_auto_resized.png
metropol.hu

„Mindenki elment mellette, pedig látták, hogy baj van" – az út közepén lett rosszul egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124262_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megtudtuk, ki gáncsolja az uniós pénzekről szóló tárgyalásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27024_resized.jpg?avcount=1713072009
origo.hu

25 Harry Potter-színész, akik meghaltak a forgatás kezdete óta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1713072009
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127000_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Köllő Babett Szoboszlai Dominik oldalán bukkant fel - Fotó!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Yv6FXngdUxnOTMYcddLKHwElcbxPLzygkTURuOsDoE0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzMjA3MDA5ZWFlNjQyNWJhOGJjYWQ2Yjg1MDhiNzI3.jpg
Szomorú hír

„Szörnyűség” – Szívszorító nyilatkozattal törte meg a csendet a rákkal küzdő Katalin hercegné