Celeb

Pánikrohamokat hozott a siker Tóth Andinak

uv

Létrehozva: 2019.02.23.

<p>Hiába gyönyörű, fiatal és tehetséges, ha a sikerei mögött komoly lelki betegség áll, ami képes epilepsziás rohamokat is produkálni. Az énekesnő először a Borsnak vallott arról, hogy évekig pszichológusra volt szüksége.</p>

Gyerekként nyerte meg az X-Faktort, azóta főszerepeket játszik a Madách Színházban, és magáénak tudhatja egy odaadó férfi, Szabó Ádám szerelmét. A közösségi oldalain szexi fotókat posztol mesés utazásokról, az élete látszólag irigylésre méltó, csupa fény és csillogás. Látszólag. Tóth Andi súlyos árat fizetett a hirtelen jött sikerért. Tizenöt évesen lett Magyarország legfiatalabb felfedezettje, szerződésekkel, koncertekkel, ígéretekkel bombázták, a vágyott siker azonban rengeteget csalódást és komoly pszichés betegséget is hozott.

– Öt évvel ezelőtt, tizenöt évesen egyedül költöztem fel Erdélyből Budapestre – meséli történetét Andi. – Egyetlen ember sem volt mellettem, akiben bízhattam volna. Rengetegen kihasználtak, átvertek, szóval mély nyomot hagyott bennem a tehetségkutató és az azt követő időszak. A műsor után két évig pszichológushoz jártam, mert állandó pánikrohamok gyötörtek – emlékezett vissza élete egyik legnehezebb időszakára Andi, aki azóta már megtanult együtt élni a betegségével, és mára a rohamai is ritkábban jönnek elő.

Három éve, A Dal színpadán azonban egy egész ország szemtanúja lehetett az ijesztő jelenetnek, amikor élő adásban lett roszszul, és ájult el. Andi lapunknak azt mond­ta, akkoriban a túlzásba vitt izgulás, a stressz és a magánéleti problémái ját­szottak közre.

Az énekesnő hirtelen haragúnak tartja magát, ami szerinte nagyban hozzájárult a korábbi, sűrűn előforduló rohamokhoz. Ráadásul ő a pánikbetegség általános tünetei helyett epilepsziás tüneteket produkált, vagyis még az eszméletét is elveszítette. Ezért ma már tudatosan kerüli a stresszt, és pontosan tudja, mit kell tennie, hogy ne legyen rosszul.

– Ha érzem magamon, hogy egy fokkal feszültebb vagyok a kelleténél, nehezebben kapok levegőt, rögtön kimegyek a szabadba. De a hideg vizes borogatás is so­kat segít ilyenkor. Igyekszem mihama­-rabb megnyugtatni magam. Ma már nem őrlődöm a problémákon, megtanultam könnyedebben venni a dolgokat, mert tudom, nem éri meg rosszullétbe hajszol­ni magam. 

Az orvosok javasoltak nyugtatót, de nem vagyok gyógyszerpárti. A legfontosabb, hogy direkt nem tartom magam betegnek.

Andinak az is sokat segített, hogy boldog párkapcsolatban él Szabó Ádámmal. Bármilyen hihetetlen is, de az önbizalommal még mindig hadilábon áll.

– Sosem volt önbizalmam. Ez eleinte az éneklésben is akadályozott, de ha nem éneklésről van szó, akkor a mai napig idegen számomra a színpad, és kellemetlenül érzem magam, ha néznek – vallotta be Andi, aki hiába posztol szexibbnél szexibb fotókat a közösségi oldalára, nem tartja magát szépnek. – Meglepődöm, zavarba jövök, és olvadozom, ha valaki megdicsér. Talán azért, mert igazán csúf kislány voltam. Nemigen kaptam pozitív visszajelzést, és valahogy hozzászoktam ehhez. Ma már nem tartom magam csúnyának, de azt sem értem, ha áradoznak rólam. Nagyon zavar, amikor nem a hangom, hanem valami külsőség miatt dicsérnek – mosolyodott el Andi, aki az X-Faktor óta most először érzi úgy, hogy kezd testileg és lelkileg is rendbe jönni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője