Nyoma veszett az albínó színésznőnek

Nyoma veszett az albínó színésznőnek

Cannes
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 12. 09:30
F. Zs.

Továbbra sem találja a rendőrség, és az örökbe fogadó családnak sincs információja arról, merre lehet Moldován Ka­talin, akinek január ötödikén veszett nyoma. Mint arról a Bors is beszámolt, az albínó színésznő – akit a Cannes-ban is bemutatott, Kivégzés című filmből ismerhet a közönség – január ötödikén ment el ideiglenes otthonából, Tiszakécskéről, és az­óta nem adott életjelet magáról. 

Katalin eltűnése azért is drámai, mert a vakság határán van, mindössze öt százalékot lát a világból, és a nevelőapja elmondása szerint a szembetegsége tovább romolhat, vagyis elképzelhető, hogy mostanra már teljesen megvakult. Ha önként távozott Magyarországról a román állampolgárságú lány, akkor szinte bizonyos, hogy valaki segíti őt, egyedül nagyon nehezen boldogulna. 

– Nincs friss hírünk, a rendőrség keresi, de mivel nem tudunk semmi újat, sajnos feltételezem, hogy nincsenek a nyomában – mondja a Borsnak a lány nevelőapja, Imre, aki szomorúan azt is hozzátette, nagyon aggódik Katalinért. 

Moldován Katalin egyébként cikkünk születésének idején is megtalálható a rendőrség körözési listáján. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.