A magánéletben, a kikapcsolódásban és a színészi pályán egyaránt pörög Rékasi Károly (57). Új kihívásokat keres magának.
A nyáron megkérte szerelme, Pikali Gerda színésznő kezét, akivel már tervezik a "nem hétköznapi" esküvőjüket. Nemrég szakított szakmai szerelmével: elköszönt a József Attila Színháztól.
– Az elköszönés után persze pocsékul éreztem magam, hisz mindig is azt vallottam, nekem két szakmai szerelmem van: a József Attila Színház és a Barátok közt – hangsúlyozta Rékasi Károly a Story magazinnak adott interjúban.
A színész a Barátok köztben továbbra is forgat. Rendszeresen vőfélykedik lakodalmakon. A kétszemélyes Boldogság című előadást pedig, amit ketten játszanak Gerdával, az ország különböző pontjain utaztatják majd idén.
Közösen lép színpadra nyáron a fiával, Zsigmonddal is irodalmi esteken. Ezen kívül idén is körbetekeri kerékpárral a Balatont, csakúgy mint 40 éves kora óta minden évben. Valamint elindul egy 4 kilométer úszás, 100 kilométer biciklizés és 23 kilométer futásból álló triatlon versenyen is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.