Kislánya születéséhez lakást bérelt a klinika közelében Ambrus Attila

Kislánya születéséhez lakást bérelt a klinika közelében Ambrus Attila

gyermekáldás
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 21. 10:48
Bors

Bár a kislány születésénél nem léptek fel komplikációk, a Viszkis nem bízta a véletlenre a kórházba menetelt: mivel elvették a jogosítványát ittas vezetés miatt, lakást bérelt a kórház közelében, hogy könnyedén bejuthassanak a klinikára, ha beindul a szülés.

– Bebiztosítottam magunkat, úgyhogy már a szülés kiírt időpontja előtt kivettem egy lakást a klinikától nem messze, hogy ha kell, gyalog is be tudjunk menni a kórházba. Így nem volt miért aggódni – mondta a Story magazinnak Ambrus Attila, aki földöntúli élményként élte meg, hogy átvághatta a köldökzsinórt. Az apaságra pedig már a börtönévek alatt is tudatosan készült.

– Ötvenéves vagyok, nem leszek fiatal apuka. De amíg balhéim voltak tudatosan nem vállaltam gyereket. Másrészről pedig meg kellett hozzá találni a megfelelő társat is. Fizikálisan és mentálisan is érzem magam úgy, hogy remélhetőleg el tudom, majd a kislányomat indítani az egyetemen. Ha többet kapok a sorstól, annak csak örülök – nyilatkozta tavaly a Best magazinnak Ambrus Attila.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.