Celeb

Agysebésznek készült Luxus Vivi

K. Sz.

2019. február 7. csütörtök 04:10

A Luxusfeleség az életmentő műtétek helyett választotta a sportolói pályafutást. Pedig de nagyon szeretett volna másokon segíteni!

Forrás: Végh István

Gyerekkori vágyairól vallott Luxus Vivi. A Viasat 3 Feleségek luxuskivitelben című műsorának szereplőjeként ismerte meg egy egész ország, de követői és rajongói elismert sportolóként is ismerik. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy Vivi gyerekként nem ezen a pályán akart bizonyítani.

– Igazából én agysebész vagy szívsebész szerettem volna lenni, de mivel az atlétikában igazán sikeres voltam, ezért maradtam azon a pályán – osztotta meg az Instagram-oldalán Vivi, akit a Bors is megkeresett a témával kapcsolatban.

– Nem tudom, honnan jött a gondolat, nekem valahogy kisgyerekként annyira evidens volt, hogy olyan szakmát szeretnék, amiben segíthetek másokon. Otthon sokat játszottam a saját tárgyaimmal, eszközeimmel, legtöbbször orvososat. Tízéves koromban azonban bejött az életembe a sport, és végül ebben találtam meg a számításaimat. Remélem, a kislányom, Ariana is komolyabban elkezd érdeklődni a sportolás iránt, egyelőre a csajosabb dolgok kötik le, mint a sminkek és ruhák, meg persze a kistesója, Edward – mesélte a luxusfeleség.  

Stathammel cserélne testet

Vivi aktív médiajelenléte mellett folyamatosan keresi a lehetőségeket, hiszen szeretné még magát kipróbálni pár dologban.

– Jason Stathammel szívesen testet cserélnék. Nagyon szerepelnék én is ilyen akciós filmekben, ahol lövöldöznek, meg minden. Az idei évemet az angoltudásom fejlesztésére is fordítom, ugyanis sosem tanultam, csak annyit beszélek, ami innen-onnan rám ragadt. Filmes felkérést eddig csak egyszer kaptam egy nemzetközi horrorfilmben, ám nem vállaltam el: az Instagramon találtak meg, így annyira komolytalannak tűnt, hogy nem mertem elvállalni. Később kiderült, hogy az ajánlat valós volt és a film elkészült – mesélte Vivi. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

55 éve halt szörnyet a szexszimbólum Jayne Mansfield - képek

mindmegette.hu

Durva átalakulás: Horváth Gréta előtte-utána fotót posztolt közel 20 kilós fogyásáról

mandiner.hu

Nem maradunk adósok, nem lehet minket megfélemlíteni – Orosz külügyminiszter-helyettes a NATO bővítésről

metropol.hu

Hátborzongató hír jött! Mumifikálódott holttestet találtak Óbudán

ripost.hu

Elképesztő dolog történt a megműtött magyar fiatallal

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. június 30.: az Ikreknek lépnie kell, a Halak figyeljen a belső hangra

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

borsonline.hu

Megrázó részletek a Dunában eltűnt 17 éves lányról: 7 éves húga végignézte, ahogy elmerül

borsonline.hu

Most kaptuk a megrázó hírt: egy 16 éves lány elmerült a visegrádi kompnál, nagy erőkkel keresik

borsonline.hu

Kiderült, Shane Tusup valóvilágos szőkeséget csókolt az éjszakában

További cikkek

Szexi

Erotikus fotózást vállalt be a TV2 sztárja, videó is készült közben

VITA

Egymásnak esett Suzy és Jolly a pénz miatt, kiderült, miért