A szerelembe volt szerelmes Bessenyei Ferenc

Minden idők egyik legnagyobb magyar színésze éppen száz éve, Hódmezővásárhelyen látta meg a napvilágot. Nehezen jött ki a testvéreivel, és alig volt tizenhat éves, amikor édesapja önkezével véget vetett életének. Bessenyei Ferenc, mint legidősebb testvér, egycsapásra családfenntartóvá vált. Pénzt kellett keresnie.

Első szerepét egy operettben kapta, majd Szegeden már szerződtetett színészként dolgozott. A háború után, 1945 áprilisában visszatért a Nemzetibe, ám az akkori vezetés nem tartott igényt a munkájára.

Több év vándorlás után végre megérkezett a Nemzetibe szóló szerződése. Évi 640 előadást kellett teljesítenie, a rádióban megállás nélkül készültek a műsorok, a filmgyárban a rendezők főszerepekkel bombázták.

Négyszer nősült, felesége volt Váradi Hédi is, Béres Ilonával pedig nagy szerelemben éltek. A színésznő szakításuk után azt mondta róla: Feri valójában a szerelembe volt szerelmes. Há­rom gyermeke született, de a békét, a harmóniát végül utolsó hitvese, Élthes Eszter mellett találta meg. 

Magányos harcos volt

Bessenyei Ferenc özvegye, Élthes Eszter tudatában volt, hogy férje megosztó személyiség volt, de mint mondta, hamisság, rosszindulat még nyomokban sem volt benne.

Mint felesége, érezte rajta, hogy mennyire zavarja a slendriánság, nem tudta megbocsátani a felkészületlenséget. Otthon nem színész volt, hanem szerető férj, aki partnernek és társnak tekintette őt, egészen élete végéig.

– Soha nem helyezte magát a töb­biek elé, pedig karizmatikus ember volt. Mindenről volt véleménye, el is mondta, nem számított nála, hogy kiről vagy miről van szó. Mondhatom, magányos harcos volt.

Benkő Péter

– Hatalmas szíve volt, nem is értem, miért féltek tőle egyesek. De a pontatlanságot nem tűrte. A kedvenceitől is elvárta, hogy úgy „dolgozzanak”, mint ő. Egy alkalommal makacskodott a lova, erre jól orrba vágta. Később látjuk, hogy ölelgeti, dédelgeti, almával eteti. Csak megbocsát, mondta, és igaza lett.

Harsányi Gábor 

– A precizitást, a felkészültséget tartotta a legfontosabbnak. Mint mondta, küzdött egész életé­ben, voltak fantasztikus sikerei, és bizony kudarcai is, de ezek megedzették őt. Jó volt élni, hangoztatta, majd, amikor lehörpintettünk pár pohárkával, azt mondta: Gyere ki a temetésemre, de csak akkor, ha nem esik az eső!

Bodrogi Gyula

– Amióta élek, én még olyan Jagót nem láttam, mint amilyen Bessenyei volt. Sokan tartottak tőle, mert a munkában, a színpadon nem ismerte a tréfát, ha valami nem tetszett, azonnal kimondta a maga suttogó baritonján. Kár, hogy soha többé nem mondja már nekem, hogy édesöm, jól játszottál, dögölj meg!