Celeb

Szélhámosokat gazdagít Pogány Judit neve

Fái

Létrehozva: 2019.01.29.

Alaposan ráijesztett Pogány Judit rajongóira egy Facebook-bejegyzés, amelyből úgy tűnik, hogy a színésznő nagybeteg, mi több, utolsó szerepére készül. A Bors utánanézett, mi áll a hír mögött.

Megható kéréssel fordul Pogány Judit az embe­rekhez: „Aki még egy pillanatra is emlékszik rám, kérem, segítsen a döntésemben!” – áll a hosszú címben csupa nagybetűvel. Majd a színésznőt „idézve” folytatódik a szöveg. Arról beszél, hogy már 74 éves, amit még a betegsége ellenére is mosolyogva fogadott el. Boldogan távozik el, ha mennie kell, de még szeretne tenni valami apróságot földi életében. Szerepet ajánlottak neki egy készülő mesében, de nem tudja, elvállalja-e, fél, hogy nevetségessé válik. Az emberek őszinte véleményét kéri a döntéséhez. 

Megkerestük Pogány Juditot, aki a sugallattal ellentétben fittnek, egészségesnek tűnt, és tudomást sem vesz a netes bejegyzésekről.  

– Nem törődöm vele, nem ol­vasok el ilyesmit – közölte kurtán a színésznő.

A Kossuth- és Jászai-díjas művésznőről szóló beíráshoz természetesen semmi köze az érintettnek. Létrehozói kattintásvadászok, akik az internetezők hiszékenységére építve próbálnak minél több látogatót vonzani közösségi oldalukra.

A Pogány Juditról terjesztett álhír mellett ugyanis számos olyan hirdetés sorakozik, amely után a bejegyzés készítői jelentős bevételre tesznek szert. Minél többen látogatnak egy oldalt, annál több az ott elhelyezett hirdetésből származó bevétel. 

Bár az effajta átverésekről már számos cikk megjelent, még mindig igen sokan akadnak, akik elhiszik a kamutörténeteket, és esetünkben például, együttérző, buzdító üzenetekkel próbálják támogatni a „nagybeteg” színésznőt. Valójában ők csak a gátlástalan szélhámosok pénztárcáját duzzasztják.

Beteg kisgyereknek gyűjtenek Szikora nevében

Szikora Róbert talán még Pogány Juditnál is rosszabbul járt. Az ő nevét ugyanis egy látszólag jó ügy érdekében használták fel a tudta nélkül.

Az R-GO együttes vezetője pedig még „nyilatkozott” is a jótékonykodásáról írt Facebook-bejegyzésben. Valójában a Borstól értesült arról, hogy fellépéseinek teljes bevételét elküldi egy beteg kislánynak addig, amíg a gyógykezeléséhez szükséges tízmillió forint össze nem gyűlik.

Noémi 2013-ban született, problémamentesen fejlődött, de amikor nem tudott felülni, illetve hasra fordulni, orvoshoz vitte az édesanyja. A vizsgálatok során kiderült, hogy a pici lánynak gerincvelői izomsorvadása van, ami akár gyermekkori halállal is végződhet. A család segítséget kért, mert megtudta, létezik olyan injekció, amely reményt nyújthat a kislány számára.

– Soha nem voltam a segítségnyújtás ellen, de a kamuzás, a nevem tudtom nélküli felhasználása felháborít – mondta Szikora Róbert. – A bejegyzéssel a tisztelt „jóakaró” nagyon rosszat húzott, részemről az ügy lezárva.
Az együttes mene­dzsere, Tannel Natália elmondta, a nagy R-GO-koncert óta ez a harmadik eset, hogy Robi nevét valamilyen „jó ügy” kapcsán próbálják felhasználni.

A történtek után természetesen az is kétséges, hogy az így gyűjtött pénz valóban a kislány gyógyulását szolgálja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616813
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó