Celeb

Soma: Férfiakat ettem reggelire

kbv

Létrehozva: 2019.01.07.

Mamagésa méhtisztító szertartásain kitisztított magából minden férfit. Csak a férje úszta meg.

Forrás: Bánkúti Sándor

Ugyan azt hihettük, a méhtisztító kezelések és a sajátos életszemlélete után nincs már mit újat mondania Somának, az énekesnő mégis képes megdöbbentő dolgokat mu­tatni az életéből. Az 52 éves Somogyi Gyöngyi Dombóvári István Tesztbeszéd című műsorának volt vendége a Spektrum Home csatornáján, ahol persze előkerült egy-két pikáns kérdés is. Például az, hogy Soma mit fogyasztana szívesebben reggelire: bogyókat és magvakat, vagy fiatal férfiakat? Soma ekkor szerezte az első nagy meglepetést válaszá­val. A gyümölcsöket választotta, s ezt egészen furcsán magyarázta.

– Én addig tosztam, amíg megváltoztam. Ifjú éveimben még fiatal férfiakat reggeliztem volna. De amióta a méhtisztító szertartásaimon kitisztítottam minden férfit, kivéve a férjemet, én hosszú évek óta mélyülő monogámiában élek. A férjem is – magyarázta a felvételen Soma, aki később arról beszélt, a gyerekeinek vagy a férjének volt-e nehezebb együtt élni az ő karrierjével. Mamagésa erre a férjét, Lőrincz Györgyöt választotta, akivel két gyerekük van, Lázár 27 és Hanna 25 éves.

– Van egy szükséglete az én drága férjemnek, hogy ezt az in­tenzitást, ami én vagyok, tűrje, bírja, szeresse, viselje. Nekem va­lójában a Soma Mamagésa csak egy nagyon szerény nevem a publikum felé, mert otthon azért ott van Ulrike nővér. Vannak még alteregóim, a Perverz Mazsola, a Házsártos Mazsola, a Provokáló Terrorista Mazsola – mesélte a felvételen Soma, aki azt is elárulta: napszakonként, de akár szituációnkként is váltogatja alteregóit. Sokáig színésznő akart lenni, a férje pedig van annyira bölcs, hogy teret engedjen ezeknek a játékoknak. Megkerestük az énekesnőt bizarr kijelentései kapcsán, de nem kívánt hozzáfűzni semmit a mondottakhoz.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139276_auto_resized.png
metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622222
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622222
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622222
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?