Azt ígérte, december végéig áll majd színpadon, és ezt be is tartotta. Rezes Judit a szilveszteri, 100. A két Korea újraegyesítése című előadással elköszönt a világot jelentő deszkáktól.
„Egy időre elbúcsúzom a színházi szerepeimtől” – írta közösségi oldalára a színésznő, aki megköszönte színházának, a Katona Józsefnek a kedves búcsúajándékot, egy cuki játékmackót, és az emblémás rugdalózót.
Mint azt a Bors elsőként megírta, Jászai Mari-díjas színésznő, és Szabó Győző február végére, március elejére várja második gyermekét.
– Vannak olyan előadások, amelyeket már csak azért sem lehet pocakkal eljátszani, mert teljesen másról szólnak, és nem lenne hiteles a darab várandós színésznővel, ilyen az Ithaka is. Úgyhogy december végéig leszek színpadon, és még van egy-két forgatási napom Gothár Péter Hét kis véletlen című filmjében is. A jövő évtől pedig a babavárásra koncentrálok – nyilatkozta októberben lapunknak Judit, és be is tartotta, amit eltervezett.
Aztóta azt is elárulták, hogy a kisfiú nagy valószínűséggel a Gáspár nevet kapja, és Gazsinak fogják becézni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.