Palvin Barbarát másolja a legszebb arcú nő

Palvin Barbarát másolja a legszebb arcú nő

szakma
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 05. 10:00
Aligha véletlen, hogy nővéreként említi magyar szupermodell hasonmását a mindössze 17 éves francia Thylane Blondeau.
Bors

2018 legszebb női arcának választották a független kritikusok Thylane Blondeau-t a TC Candler 100 fős ranglistája alapján. A még csak 17 éves lány 2007-ben már a világ legszebb kislánya címet is elnyer­te, és képeit nézve kiköpött mása hazánk büszkeségének, Palvin Barbara szupermodell­nek. A két modell már többször ta­lálkozott személyesen, sőt dolgoztak is együtt, és jóban vannak. Blondeau csak a nővéreként hivatkozik magyar kolléganőjére.

– Korábban szégyenlős voltam, de anyukámnak és a szakmában dolgozóknak köszönhetően sokat fejlődtem. Két évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy idáig jutok, csak néztem a példaképeimet, Jane Fondát és Palvin Barbarát, most pedig már ők a barátaim – mondta Blondeau.

A 17 éves üdvöske sok mindenben példaképére hajaz, hiszen már ő is egész fiatalon, mindössze 15 évesen elvarázsolta a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegének népét, ahogy azt tette Barbi 2012-ben, 18 évesen. A francia lány különleges adottságaira felfigyelt a szépségipar is, hiszen 2017-ben az a L’Oreal szerződtette őt, amelynek a magyar modell az egyik arca. Blondeau nagy álma, hogy a Victoria’s Secret fehérneműmárka angyalkája legyen és a cég nagyszabású éves divat­show-ján szerepeljen. Akár erről is faggathatja Palvint, hiszen a magyar lány már többször felvonulhatott a világ talán leghíresebb kifutóján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.