Celeb

A Dal: zavarba ejtően udvarolt és kritizált Nagy Feró

uv

Létrehozva: 2019.01.28.

<p>Az egyik énekesnőt zavarba hozta, a másikat megbántotta Nagy Feró az élő adásban. Akárhogy is, a nemzet csótánya most is formában volt.</p>

Ismét kaptak hideget-meleget A Dal 2019 második válogatójának indulói a zsűritől, főleg Nagy Ferótól, aki kicsit sem kímélte a versenyzőket. De ahogy azt a baboskendős ze­nésztől már megszokhattuk: ami a szívén, az a száján. Az Acoustic Planet énekesnője, Zsombok Réka olyannyira elvarázsolta a Beatrice frontemberét, hogy esőben való szenvedélyes csókolózást vizionált vele.

– Amikor mondtad, hogy mennek az esőben sétálni, én magamra gondoltam, hogy esetleg elmennénk ketten – mondta az adásban a nemzet csótánya. – Tudod, hullik az eső ránk, a kamera egész közelről mutat, és mi iszonyatos csókban összeforrunk.

Buja vágyképével persze Ferónak sikerült alaposan zavarba hoznia a csinos énekesnőt, aki irult-pirult.

– Aranyos volt Feró, jólesett az értékelése, de valóban zavarba ho­zott – nevetett Réka, aki a Borsnak be­vallotta, előadóként már megszokta a férfiak bókjait.

– Hihetetlen te­­hetséges zenekar az Acoustic Planet, de minden nóta függ az előadójától. Réka el­varázsolt, és ro­mantikussá tette azt a szőrös szívemet. Igenis na­gyon fontos, hogy egy nő a színpadon használja nőiessége minden eszközét és a szexualitását – fejtette ki  a Borsnak a színpadi siker kulcsát Nagy Feró, aki azonban nem csak hízelegni, de marni is tud kritikájával. Hajdu Klárát sikerült megbántania, amikor kifejtette neki, hogy az előadása közben konyakot és kávét szürcsölve egy presszóban érezte magát, ahol egy csaj énekel a háttérben, ami nem zavarja. 

– Annyira megbántottam, tu­dom én. De nincs rosszabb, mint amikor egy szép nő van a színpadon, és nem történik semmi. Nem szeretném Klárát bántani, és lehet, hogy egy-két év múlva, ha világsztár lesz, én kérek tőle elnézést. De egyelőre nem így néz ki a helyzet – mondta másnap Feró, aki szombati kritikái kapcsán hozzátette, tudja magáról, hogy időnként szemtelen és pikírt tud lenni, úgyhogy igyekezni fog nem megbántani kollégáit.

Megkerestük Klárát is, aki nem kívánt nyilatkozni.

Zenével gyógyít a Kölcsey fiú

Kölcsey Szabolcs – aki nem csak névrokona legendás költőnknek, Kölcsey Ferencnek – is az Acoustic Planetben zenél.

– Én beleszülettem ebbe a szellemiségbe, hogy Kölcsey vagyok, és az egész élete­met végigkíséri. A banda, Rékáék először azt hitték, tréfálok, amikor szóba került, hogy valóban a Himnusz szerzőjének leszármazottja vagyok – emlékezett Szabolcs.

– A zene mellett pszichológiát tanulok. Zenével szeretnék gyógyítani, és olyan dalokat szerezni, amiket magukénak éreznek az emberek, és a szövegükkel tudnak azonosulni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti