Celeb

Két órát sírt a pszichiáternél Csernus Imre

kbv

Létrehozva: 2018.12.14.

<p>Szakember segítségét kellett kérnie a későbbi pszichiáternek, akit gyermekkorában vert az apja. Ez családi vonás lehet: az apját is verte a saját apja.</p>

Egykor egy egész ország rettegett szókimondása, kíméletlen szavai és egészen szokatlan pszichiátriai terápiás módszerei miatt, mára azonban már lenyugodott Csernus Imre. A tévédoki nyolc éve él vidéken, nemrég ne­gyedszer is megházasodott. Lenyugodott, és látszólag is jelentősen megváltozott. D. Tóth Kriszta Spektrum Home-on futó sorozata, az Elviszlek magammal forgatásán pedig azt is elmesélte, miért lehet ez így. Közben pedig annyira megnyílt, hogy tragikus gyerekkori élményeit is felfedte a riporternek.

– Halottak napja előtt eszembe jutott apám. Lassan két és fél éve halt meg. Köszöntem neki, hogy „szia, Tati”. Csak úgy jött, jó volt. Tudom azt, ő hogyan élt, és nem szeretnék olyan életet élni, mint ő. Nem teljesedett ki, de ezért nem is tett meg mindent. Orvos lett, de nem született orvosnak. Racionális beállítottságú ember volt, racionális dolgokkal akart foglalkozni – kezdte Csernus, aki szerint az édesapja gyáva volt lépni és váltani. Érzelmileg nem, vagy csak nehezen kötődött hozzá, a testvérei­hez és az édesanyjukhoz is.

Kriszta, már is­merve Csernus gyerekkorát, egy igen kemény kérdést is feltett. – Az, hogy neki így alakult a sorsa, mennyire nyomta rá a bélyegét a veled és a testvéreiddel való kapcsolatára? Itt egy eléggé komolyan traumatizált gyerekkorról írsz te. Ő bántott is téged, mindenféle szempontból – kérdezte Kriszta.

Csernus erre jelentőségteljesen bólogatott és határozottan válaszolta: „így van”. Majd kifejtette, miért is lehetett ilyen brutális az apja. Kriszta kérdéséből érezhető, hogy gyakori volt otthon a verés, az édesapa lelkileg, valamint fizikailag is bántotta a fiát.

– Azok az emberek, akik nem tudják, hogy miért fontos érzelmi szempontból is felnőni, legtöbbször a nevelést racionális szempontból közelítik meg. Számukra az egy matek. Ha a gyerek illedelmes, akkor jól viselkedik, nincs vele gond. Ha nem illedelmes, akkor azt racionális szempontból kell megoldani. Éppen ezért nem vonom kétségbe, hogy ő jót akart, csak nem voltak meg az eszközei. Azt hitte, ezt így kell csinálni – fejtegette a saját traumatizált gyerekkorát Csernus, aki azt is elárulta, az ő apját is verte az apja, ezt a mintát látta otthon, eszerint nevelte őket is. A pszichiáter azt mondta a műsorvezetőnek, ma már nem haragszik az édesapjára. Ehhez egyrészt időre volt szüksége, másrészt egy felismerésre.

– Fel kellett ismernem, hogy ezek a tulajdonságok bennem is ott vannak, ha nem figyelek oda, ak­kor velem is bekövetkezik ugyanez – mondta Csernus.

A szokatlan őszinteségen D. Tóth Kriszta is meglepődött. – Szeretek Imrével beszélgetni, mindig kihívás megnyitni. Meglepett, hogy ennyire sikerült, ugyanis orvosként hajlamos a saját tapasztalatai helyett a másokéról beszélni. Imre kapcsolata a mai napig ellentmondásos az édesapjával, ahogy valószínűleg mindenki kapcsolata az a szüleivel. Egyrészt nem akar olyan lenni, mint ő, de meg is bocsátott neki. Ez egy hosszú folyamat, egy felnőtt ember önmagán végzett munkája – mondta el a Borsnak D. Tóth.

Az első kezelés után szétesett

Csernus doki nem csak DTK-nak, a kocsiban mesélt szörnyű gyerekkoráról, leg­újabb könyvében, A harcosban egy egész fejezetet szentel apjának. – Alapvetően racionális beállítottságú ember volt, aki az érzéseket mélyen elásta önmagában.

A frusztrációit is, ami időről időre kirobbant belőle. Mivel egyetlen gyerek volt, és ahogyan az egykéknél azóta is látom, hogy kinyalják a feneküket, nála is ez történt. Éppen ezért, amikor kicsi voltam, nem volt szabad otthon hangoskodni délután, merthogy zavarom az apám délutáni sziesztáját. Sokszor előfordult, hogy ha mégis hangoskodtunk, agresszíven felkelt és rendet teremtett a kölykök között, akár meg is vert minket – írja könyvében Csernus, akit felnőttként pszichiáter is kezelt emiatt.

– Kétszer jártam nála, de már az első alkalommal egy kérdésével úgy szétdurrantott, hogy atomjaimra estem szét. Ezt a két órát végigsírtam, mert a felszínre került az apámhoz fűződő, látszólag racionális információk átadására irányuló, de érzelmileg számos pszichotraumával tarkított, brutális kapcsolatom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135624_auto_resized.jpg
origo.hu

Így törtek be az Andrássy úti luxusüzletbe - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291310
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó