Celeb

Guszti: Berki nem testépítő, hanem testromboló

kbv

Létrehozva: 2018.12.13.

Forrás: TV2

Két alfa­hím csapott össze kedden este A legbátrabb páros döntőjében: Berki Krisztián és Dietz Guszti, aki a műsor eleje óta kóstolgatta egymást. Hamar kiderült, hogy a két alfából valójában csak az egyik az, Laky Zsuzsi férje úgy kifárasztotta a magát mindig erősnek és megtörhetetlennek mutató Berkit, hogy az alig kapott levegőt. Berki az utolsó, mindent el­döntő feladat után hosszú percekig csak feküdt, és bár mindent beleadott, még a húszkilós súlybeli fölénye sem volt elég ahhoz, hogy elbírjon vetélytársával. A feladat során a két összekötözött férfinak egymást elhúzva kellett levenni egy textilszívet a kikötözött partneréről, majd feltűzni egy karóra.

Pedig esélye lett volna, 115 kilójával és testépítő múltjával könnyen mozgathatta volna a saját kénye-kedve szerint a ketrecharcos Gusztit, aki 95 kilóval vágott a küzdelembe. Berki és Mazsi ráadásul a döntő előtt egy napot pihent, míg Laky Zsuzsiék még aznap is teljesítettek egy víz alá merülős feladatot.

Berki az adás elején büszkén állította, hogy nem fáradt, várja a feladatokat és a velük járó adrenalint. Sőt az erős ember az utolsó versenynapon még azzal kérkedett, hogy szerinte fél tőle Guszti. A párbaj során azonban kiderült, hogy Berki izmai nem az erőtől duzzadnak.

– Azt fogják rám mondani, hogy ez az izomtömeg, ami rajtam van, látványpékség – magyarázta feleségének, Mazsinak még az utolsó próbatétel előtt. Nos, úgy tűnik, ezúttal igaza volt.

Dietz Guszti a döntő előtt nagyon izgult, hogy Berkivel versenyezhet, ám azt hangsúlyozta, közel sem azért, hogy bosszút állhasson rajta. 

– Az együtt töltött hetek alatt nagyon is megláttam Berki Krisztián mögött az embert. Ő legbelül egy sérült, nagy orrú kisfiú, akit csúfoltak és aki még mindig ott lakik benne. Teljesen tudatosan építette fel ezt a morózus formát, aki lett. Ha nincs körülötte kamera, lehet vele beszélgetni, gondolkodó, de nem túl érzelmes ember. A nyereményünk egy részét egyébként felajánlottam neki egy önismereti tréningre, de még nem jelentkezett, hogy elfogadja-e – mondta lapunknak Guszti, aki azt is elmondta: mindezek ellenére miért voltak vele szemben ellenérzései.

– Mar a verseny előtt, a barátainktól is hallottam róla rosszakat. Azért is szerettünk volna vele és Mazsival megküzdeni, hogy fizikailag is kiegyenlített legyen a küzdelem. A döntősök közül nem tudtam volna mással párbajozni. De az is tény, hogy még így is Mazsi vitte a hátán a párosukat, ha két Berki érkezik, a má­sodik napon ki­esnek. Önmagát test­építőnek nevezi, de szerintem inkább rombolás, amit a testével végez. Meg van róla győződve, hogy mindig a helyzet magaslatán áll, holott közel sem. Ahogy a testét, úgy ezt a képet is felépítette maga körül, de ez sem valódi – magyarázta Guszti, aki a küzdelem után ezzel a beszólással adta meg ellenfelének a kegyelemdöfést: „Fogyjál le húsz kilót!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek