Celeb

Ábel Anita Bochkornak: Visszakapod, amit a nők ellen elkövettél

K. Sz.

2018. december 5. szerda 04:00

A nemrég szakított Bochkor Gábor úgy véli, hogy az apaság őt jó irányba változtatta, így már nem az a férfi, aki akkor volt, amikor Dobó Katával vagy Osvárt Andreával járt. Ábel Anita szerint most visszakapja azt, amit ellenük elkövetett.

Igazi női össztűz alá került Bochkor Gábor. A Spektrum Home-on szerda este adásba kerülő NőComment című műsorban. A rádiós-műsorvezetőnek – akinek 12 év után szakadt meg kapcsolata kislánya édesanyjával, Várkonyi Andreával – máris meggyűlt a baja a női nemmel, ugyanis a műsor cserfes szereplői, Ábel Anita, Dobó Kata, Hadas Kriszta, Osvárt Andrea és Bódi Margó nem kímélték a korábban nagy szoknyapecér hírében álló sztárt. Az adása hetekkel a bejelentés után lett felvéve, a műsorban mindenki észrevehette, hogy Gábor már tudatosan nem beszélt egy szót sem Andreáról, sokkal inkább kislányáról, Nóriról, akinek a születése teljesen felforgatta a korábban nőcsábász sztár életét.

– Emlékszem, amikor megláttam a két kék csíkot (a terhességi tesztet A szerk.), a fürdőkádban ültem és elsüllyedtem. Azt hittem, ott vége az életnek. Nem volt tervezett gyermek a Nóri, és én, aki akkor még a félig-meddig agglegény életemben lubickoltam, egy pillanat alatt tudatosult bennem, hogy baromira felelősséget kell vállalnom. Bele kell állnom, ha tetszik, ha nem! Aztán viszonylag hamar eldőlt, mert nagyon tetszett. Imádom az apaszerepet azóta is, és most is – mesélte a viperanyelvű hölgykoszorú tagjainak, akiknek azt is elárulta, hogy saját bevallása szerint egy komoly tanulási folyamat volt apává válni, sőt éles kritikát fogalmazott meg volt kedvese és az általános anyai mentalitás ellen.

– Nyilvánvalóan csecsemőkorban a férfi nem tud annyira mit kezdeni a gyerekkel, picit azt gondolom, hogy az anyák nem is engedik annyira közel őket. Amikor az első kommunikáció beindult, akkor éreztem, hogy hatok rá.

A sztár valószínűleg naivan azt hitte, ezzel vége is ér a magán­életének firtatása, de a Spektrum Home sikerműsorának háziasszonya, Ábel Anita nem hagyhatott ki pár fricskát, például Bochkor azon félelmére, hogy Nóri lánya egy nap milyen férfit hoz majd haza.

– Majd visszakapod, amit a nők ellen elkövettél, mert amúgy két olyan hölgy mellett ülsz, akikkel azért volt valami... – utalt Anita a műsorban vendégként szereplő Dobó Katára és Osvárt Andreára, akik korábban mindketten szerelmi kapcsolatban álltak a rádióssal.

– Most látom, hogy kezd tinisedni és egyre többször gondolok bele ebbe és azt remélem, hogy tudtam olyan jó emberré nevelni, hogy ő jó érzékkel fog választani. Annyira imádkozom, hogy olyan fickót hozzon haza elsőre, má­so­dikra, harmadikra, aki valamilyen szinten szimpatikus – zárta volna rövidre a gondolatot Gá­bor, de Anita nem adta fel és tovább folytatta.

– Arra gondoltam Gábor, hogy nyilván te adsz valamilyen mintát – látom a saját lányomon, hogy ő istenként tekint az apjára –, tehát nyilván egy hasonló habitusú embert fog választani a lányod, akárhogy is nézzük, nagyon nagyon jó példával jársz elő – mondta cinikusan a műsorvezetőnő.

– Akárhogy lassítod le a hangodat, érzem, hogy provokálni akarsz – vágott vissza Bochkor, majd hozzátette: Hadd mondjam el, hogy az a minta, amit a lányom belőlem látott, az egy baromi jó minta. Én már nem az a pasi vagyok, aki voltam az Andival vagy a Katával.

Ettől a témától szemlátomást zavarban lévő Dobó Kata is he­lyeslően bólogatott, hozzátéve, hogy jelenlegi párja, Zsidró Ta­más is nagyon jó viszonyt ápol Bochkorral. Osvárt Andrea szintén kellemesen emlékszik vissza Gáborral való kapcsolatára és jelenlegi viszonyukra, nem úgy a szakításra, amit bizony egy műszaki eszköz is megbánt.

– Hadd mondjam el a nézőknek, hogy nem ez a megoldás, amit én csináltam... – mondta, majd újfent Ábel Anita csapta le a képzeletbeli labdát.

– Úgy, hogy nyolcszázezres laptopokat törsz – tette hozzá nevetve a műsorvezető. 

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

life.hu

Berki Mazsi a házassága megromlásáról: "Krisztiánnal már nem tudtunk beszélgetni"

likebalaton.hu

Kvíz: Híres balatoni származású zenészek, zeneszerzők II.

origo.hu

Kitette a netre, hogy 417-tel száguldott az autópályán, a rendőrség nem hagyja annyiban - videó

hirtv.hu

Varga-Damm Andrea: A szocialisták szivárogtatták ki Bangóné diploma-botrányát

bama.hu

Kádban tapossa a fejeket a szalántai család

origo.hu

Titokzatos lila sziklákat találtak a Marson

nemzetisport.hu

Videó: Klopp mindig gondol a szurkolókra, most söröket osztogatott

vg.hu

Hallhat és érezhet Csollány Szilveszter a pszichoterapeuta szerint

nemzetisport.hu

Gyász: edzője saját gyermekeként tekintett Csollány Szilveszterre

vg.hu

Elhunyt Csollány Szilveszter

vg.hu

Eddig számít fertőzőnek, ha pozitív lett a Covid-tesztje

origo.hu

Tudományos folyóiratot jelentetett meg a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetem